Nógrád Megyei Múzeumok Közleményei 18. (1972)

Kiss Aurél: A dzsentriábrázolás stílusproblémája Mikszáth műveiben

A publicisztikát megmozgató és országos szenvedélyeket kavaró dzsentrivita visszhangja az irodalomban is érződött: Tolnai Lajos, Reviczky Gyula, Iványi Ödön, Cozsdu Elek és természetesen Mikszáth művészetében karakterisztikus jelentőségűvé nőtt a dzsentri-kérdés. Tolnai Lajos sötét írói világában a különösen gonosz, torz figurává vált hajdani középnemesek (Nemes vér, A szentistváni Kéry-család, az Eladó birtokok) ábrázolását meghatározza az a személyes elfogultság, amellyel az író szereplőihez közelít, s amely helyenként az ábrázolás hitelét is veszélyezteli. Tolnai a dzsentriről alkotott ítéletét a moralitás síkján fogamazza meg, kritikája sokszor csak erkölcsi ellentéteket lát. Sötét tónusú társadalmi tablóin a legerősebb és legkérlelhetetlenebb a kritika, de hem a leghatékonyabb, a kuszált viszonyoknak talán a legkevésbé iát a mélyére. Dzsentri-figurái ezért válnak sokszor sematikussá, s a kijelölt életutak az író vágyálmaivá. Bírált hőseivel szemben sokszor elveszti írói objektivitását, maga lép a színre, vádol, ostoroz — nemegyszer a művészi kifejező erő rovására. Sajátos eleme a dzsentriábrázolás folyamatának Reviczky nevezetes kisregénye, az Apai örökség. Fejérházy Béla és fia, Tibor alakjában Reviczky két ponton haladta meg az eddigi teljesítményeket, s készítette elő a magasabb szintű folytatást. Fejérházy Béla életmódjában, felvillantott alakjában a dzsentri életforma legtömörebb, legplasztikusabb összefoglalását, tárgyilagosságában is súlyos társadalmi ítéletet hordozó képét rajzolta meg az író. Másrészt a kisregény egész légköre, Tibor személyiségrajza a társadalmi folyamat belső vetületeit, főként az enerválódást érzékelteti helyenként Mikszáthon is túlmutató szinten. A regény mégsem tekinthető a kritikai realizmus tiszta, klasszikus megjelenésének, elsősorban Reviczky filozófiai koncepciója bontja meg a felrajzolt társadalmi kép belső egységét. Reviczkyt semmiféle pozitív érzelmi kapcsolat nem köti hőseihez, ez teszi lehetővé az elmarasztaló kritika teljes kibontakozását. „Kis- és nagyvárosi Fejérházy Béla előkelő és vagyonos családból származott, és ehhez képest nevelték is. Keveset tanult, de annál többet lovagolt, vadászott, táncolt, udvarolt, kocsikázott. Hivatalt nem viselt, közügyekkel nem foglalkozott. Megfordult mindenütt, ahol költeni és feltűnni lehetett, és észre sem vette, hogy birtokai már mind túl vannak terhelve, még az az ötszáz hold is, amelyet boldogult neje végrendeletileg Tibornak hagyományozott. Odáig jutott, hogy már a hitelből is kezdett kifogyni, azért csak folytatta régi, nagyzoló életét.,. "

9 Itt már nyoma sincs semmiféle vonzó gesztusnak, semmiféle külső fénynek. A becstelen és dicstelen élet után a figura pusztulása sem kelt szánalmat, sajnálatot. A dzsentri-kérdés szélesebb társadalmi összefüggéseit Mikszáth előtt, Csikyvel egyidejűleg, Iványi Ödön rajzolja meg leghitelesebben, legátfogóbb módon, egyúttal a lélektani realizmus már meglevő eredményeit is hasznosítva. A püspök atyafisága című regényében egyetlen kórtünet, a nepotizmus diagnózisára vállalkozik az író — ebben az egy elemben is képes azonban jellemző erkölcsi felfogások, magatartásformák érzékeltetésére. A püspök halálakor „ .. Az a halk mozgolódás, mely a végrendelet szónál támadt a szalonban, most erősebben újult meg. Mindenki fészkelődött. Mintha kellemes viszketegséget, csiklandozást éreztek volna. Igen ... viszketett a sok 11