Nógrád Megyei Múzeumok Közleményei 18. (1972)

Kiss Aurél: A dzsentriábrázolás stílusproblémája Mikszáth műveiben

nem dzsentri-regények, s A kőszívű emberi fiai is csak távolról kapcsolódnak e témakörhöz. Szerepük azonban félreismerhetetlen: éltetői a középnemesi mítosznak, jelzői az egyre határozottabban érzékelhető életforma- és magatartásválságnak, sürgetői a dzsentri jövőjét rendezni hivatott vitézkedéseknek. Gyulai és Jókai az előzményeket jelentik, ok az 1848-as középnemesség útját ábrázolják. A második generáció,, a kiegyezés utáni középnemesség már messze eltávolodik elődeitől. Ennél a nemzedéknél a gazdasági bomlást az emberi értékek devalvációja súlyosbítja. így látják ezt a korszak írói — bizonyos történelmi illúzióktól nem mentesen. Az újabb problémák 1875 után bontakoztak ki, ezekre már Jókai sem tud feleletet adni, 1886-ban a Kiskirályokban utoljára nyúl a dzsentri-kérdéshez, leszámolva minden illúziójával. Jókai és Gyulai más-más szemszögből ítélik meg hőseiket, de lényegében mindketten ugyanazt akarják: felrázni a nemességet — Gyulai a reális kép, Jókai egy eszményi magatartás megrajzolásával. A hetvenes évek írói: Asboth János, Arany László, Beöthy Zsolt, az illúziótlan nemzedék képviselői a Gyulai—Jókai hagyományokat fejlesztették tovább. Az illúzióktól, romantikus kötöttségektől mentes írói szemlélet mélyebb kritikára, átfogó társadalombírálatra nyújtó lehetőségét a fokozódó társadalmi válság személyes, mély élménye folytán csak részben használták ki. A történelem egy olyan korszakáról kellett ítéletet mondaniuk, amey saját életükhöz is ezer szállal kapcsolódott. Az illúzióvesztés azonban a szatirizálás írói magatartásának nagy lehetőséget is kínálta, amellyel legkonzekvensebben Beöthy Zsolt élt Kálozdy Béla című regényében. A nemesi pátosz, a heroikus póz valós értékeinek megméretésekor némelykor a mikszáthi irónia színvonalára emelkedik „elszólásaiban". „Bencze alezredes úr sietett vissza a táborba, hol tömérdek galibát csinált, senkinek sem akart engedelmeskedni, minduntalan eldobta, de megint csak felvette tiszti kardbojtját. Különben vitéz katona volt, nem egyszer tüntette kj magát és — dicséretére legyen mondva — sebei is voltak."

8 Vagy másutt: „Ki vitte volna más a nagy szót, mint Vincze bácsi, ki a dologtalanság példája gyanánt töltötte ugyan napjait, de egy dolog mindig ínyére volt: a korteskedés..." — „Biz az uram, az eklézsia meg szegény, hát ilyenkor aztán szegre kell akasztani a demokrataságot. Nincs pénz." A szatirikus — ironikus elemek feltűnése a középnemesi dzsentri témájú művekben nemcsak a válság mélyülését, hanem az írói látás tisztulását, felszabadulását is jelenti. A két egymással összefüggő folyamat találkozásának első nagy eseménye Csiky Proletárok és a Buborékok című. színműveinek megszületése. Elaljasodott embereket ábrázol Csiky, olyanokat, akik a legbensőbb emberi érzésekkel, kapcsolatokkal üzérkednek, számukra nincs szeretet, szerelem, őszinte érzés — csak érdek. A nyolcvanas évek dzsentribírálatának nyitánya, ke-, meny alaphangot megütő keserű iróniája — mely a színművek legjellemzőbb esztétikai minősége — egyre szélesebb körben talál folytatásra. A nyolcvanas évek alkotásainak egyik csoportja a Csiky-drámák moralista hagyományait, másik, egyre gazdagodó része a szélesebb távlatú társadalomkritikai vonulatot építette tovább. 10