Nógrád Megyei Múzeumok Közleményei 18. (1972)

Szabó Béla: Társadalmi, gazdasági viszonyok a Mikszáth-korabeli Nógrád megyében

is, és ma már azzal a veszéllyel is jár, hogy az olvasó a kritika hiányában hajlandó azt valósnak felfogni. Az elbeszéléseiben, regényeiben meghúzódó társadalomkritikát szinte minden esetben úgy beágyazza az adoma, a humor, az anekdota tömegébe, hogy a kritika élét nemcsak eltompítja, hanem nagyon sokszor észrevehetetlenné teszi. Nem valószínű, hogy a kiváló megfigyelő, éles szemű, az élet apró mozzanataira is reagáló és azt festeni tudó Mikszáth előtt rejtve maradt volna a nógrádi társadalom igazi képe. Annak ellenére, hogy tudatos társadalomelemzést nem folytatott, a társadalom által felvetett problémák ismertek voltak előtte. Hogy ezek munkáiban nem tükröződnek, annak okát másutt kell keresni. Nem minden kor igényli a valóságot és az igazságot. A dualizmus korszakában a magyar uralkodó osztály megengedhette magának, hogy osztálya belső ellentéteit, a vezetők, a vezetés hiányosságait, a függetlenségi kérdést, az arisztokrácia és a klérus visszaéléseit felszínre hozzák és kritika alá vegyék. Mikszáth élt is ezzel a lehetőséggel, és szatirikus éllel állítja pellengérre osztálya tagjait. A magyar társadalom nagy alapvető ellentmondásának feltárása, az elnyomott osztályok helyzetének őszinte bemutatása, a hárommillió koldus országában szentségtörésnek számított. E kérdések felvetése választóvíz, az osztályhoz való tartozás kérdése volt. A szülőföld elsősorban esztétikumot jelentett számára. Szerette, magáénak érezte, azonosulni tudott vele. A jövőt rajzolta meg, de egyben korának kritikáját is adta abban az elbeszélésben, melyet „Kétszáz év múlva" címmel jelentetett meg. A váci hajón elandalodva a jövőn elmélkedik: „mikor egy-egy gyár mellett röpítenek el, az új Magyarország tündérarca mosolyog felém. A jövő Magyarországé". Világosan látja az iparosodás útját, de érdekesen semmiféle szerepet nem kapnak regényeiben azok, akik ezt a jövő Magyarországot a gyárakon belül építik. Szeretné szülőföldjét 200 év múlva olyannak látni, amilyen ma. „Budapestről egész kellemes kirándulás esik Gyarmatra. Vácról a sebes vonat egy óra alatt röpít oda a hullámzó kalásztengeren keresztül. Egy megtestesült földi paradicsom ez, amerre repülünk. A szabályzóit Ipoly mentén gyárak emelkednek. A melankolikus pacsirtadal helyett gazdasági gépek kelepelése zavarja fel a mezők ünnepi csendességét. A falu tisztára meszelt, jólétet eláruló házai mellett büszkén emelkednek a vagyonosok kastélyai, a templom és a községi könyvtár épülete: de a legszebb ház mindenütt az iskola". Nem kellett kétszáz esztendő, a vagyonosok palotái kivételével a mikszáthi elképzelések, ábrándok megfogható valósággá váltak. Még inkább közelebb áll hozzánk az a kép, amelyet Gyarmatról fest. „No, hanem Gyarmat aztán igazán csinos város. A Zichysétánytól fel a Balassa-térig csupa erneutes házai az iparosoknak, a Takarékpénztár és az Iparintézet palotája. A hajdani Deák-kör helyén az „egyenlőségi klub" négyemeletes épülete (helyén ma a balassagyarmati pártbizottság) néz le kevélyen az ódonszerű alacsony megyeházára... A színház előtt Madách és Teleki László szobrai ékesítik a platánfákkal beültetett tért... A széles hosszú főutcán fényes fogatok robognak fel s alá, a hullámzó népsokaság közt, melynek soraiban nem válik külön keresztény és zsidó. Nincs rang és valláskülönbség". Nagyon sok minden kiolvasható e töredéksorokból is. Világosan látta a gazdasági alapok elsődlegességét. Kicsendül a szellemi kultúra megteremtésének szükségessége. Liberális szemlélete távoli jövő egére festi a rang- és valláskülönbség nélküli magyar társadalmat. 86