Nógrád Megyei Múzeumok Közleményei 18. (1972)

Kiss Aurél: A dzsentriábrázolás stílusproblémája Mikszáth műveiben

Mikszáth művészi módon, indirekt eszközökkel, de nem kevésbé határozott formában számol le a dzsentrivel, mint pályatársai, pl. Tolnai. A világnézeti szempontok, az ítéletek tisztulása, a bírálat mélyülése jelenti az írói fejlődés egyik oldalát. A kemény és éles szatíra, melyet Mikszáth ebben a két összefűzött kisregényben megvalósított, bizonyos művészi-technikai elemek érvényesítése következtében, részben redukálódott, részben átformálódott. Az anekdotizmus, mint elbeszélő technika, az események apró mozaikokra tördelése, s e mozaikok egy vagy több cselekményszálon való összefűzése általában a jellemzés egészének rovására megy. Nemcsak a folyamatos, egyirányú cselekmény válik ezáltal széttöredezetté, hanem a jellemzés klasszikus formája is felbomlik. Az egyes anekdotaelemekből összeálló kép csupán az alakok impresszióját adja, semmint kemény kontúrú jellemek fejlődésvonalát. Ez az írástechnika, amelynek erősebb-gyengébb nyomai minden Mikszáth-műben megtalálhatók, a kész, statikus jellemek szerepeltetését követelik meg. A Mikszáthfigurák nem alakulnak, csupán egyéniségük újabb és újabb elemei kerülnek elő egy-egy anekdota kapcsán. Mintha egy homályban álló szobor újabb és újabb részleteit világítaná meg az író, s a regény végén megjelenik az olvasó előtt a kész szobor, minden részletében megvilágítva. Ennek esztétikai következménye a cselekményes regény kompozíció erőteljes érvényesítése. Az újabb jellemvonások kibontásához újabb cselekményfordulatok kellenek, de a változatosság, a feszültségbentartás érdekében a cselekményszál egyenes vezetése helyett a kihagyásos vezetési technikát előnyösebb alkalmazni. A közbeeső motívumok, események így nem csupán motiváló-jellemző funkciójúak, hanem késleltető szerepük is van. Ezáltal a realista Mikszáth műveiben a romantika nemcsak szemléleti, világnézeti területeken jellemző, hanem a regények szerkezeti felépítésében is szerepet játszik. A jellemek ilyenfajta romantikus megformálása megköveteli a változatos helyzeteket, amelyek színezik a regény világát, de nem egy esetben a különös elnyomja a jellemalakítás folyamatát. Az anekdotikus regényszerkesztés másik érdekes következménye a sziporkázó, csupa ötlet előadásmód. Az egész regényben tűzijátékszerűen felvillantott ötletek, apró megfigyelések, vázlatvonal és villanás gyakran még egy vagy néha több regény lehetőségét hordja magában. Mikszáth nem meríti ki a témát, inkább csak érzékelteti, mennyi mindent lehetne ebből az egy alapötletből kiindulva kibontani. Jellgezetes példája ennek a Beszterce ostroma, amelyben még két regény lehetősége él, vagy az Üj Zrínyiász is, — hasonló felépítésű lévén — idesorolandó. Ezért tűnik első látásra kritikai álláspontja kevésbé határozottnak, mint nem egy kortársáé. Valójában kritikája nem kevésbé elmarasztaló és kemény, csupán a színek helyett inkább tónusokkal dolgozó író, aki közvetett módon érvényesíti bírálatát. A szatíra és humor mint domináns esztétikai kategória jellemzi műveit aszerint váltakozva, hogy a dzsentri milyen jellemvonásait veszik célba. S ennek megfelelően az irónia, a rejtett vagy nyílt gúny stíluseszközeivel író Mikszáth hol közelebb, hol távolabb kerül alakjaihoz. Mikszáth ismeri hőseit, jobban, mint kortársai közül bárki más. Nem gyűlöli, hanem kineveti, vagy megveti őket. Ez a társadalombírálat szempontjából kevésbé, a mű esztétikai és stiláris sajátságai szempontjából 19