Nógrád Megyei Múzeumok Közleményei 18. (1972)

Szabó Béla: Társadalmi, gazdasági viszonyok a Mikszáth-korabeli Nógrád megyében

kedélyesen filkóznak „Laci" felügyelete alatt a kaszinóban" ... Szinte érzi az ember azt a fülledt levegőt, amely megülte a megyeházát akkor, amikor a polgári Magyarország megteremtésének nagy munkáját kellett volna végrehajtani. 1871-ben a közigazgatási reform volt hivatva a régi vármegye helyett az új — a dualista állam politikájának jobban megfelelő — közigazgatási apparátus kiépítésére. A nemesi vármegye maradványainak felszámolása az új polgári közigazgatás kiépítése azonban csak szakaszosan történt meg. A pozíciót megerősítő uralkodó osztály biztosította, hogy a dolgozó osztályok a megyei politikába ne szólhassanak bele. A választójoggal bírók száma a dualizmus egész időszaka alatt rendkívül alacsony volt, 1870-ben 198 ezer lakosból mindössze 16 644. Ez a szám a későbbiekben nemhogy nőtt, hanem csökkent, és közvetlenül a századforduló után, midőn a megye lakosságának a száma már 238 ezerre nőtt, a választójoggal rendelkezők száma a parasztság tönkremenetelének eredményeként 15 11 l-re csökkent. A virilizmus bevezetése biztosította, hogy a megye, a községek önkormányzati szerveibe a leggazdagabbak választás nélkül, automatikusan bekerüljenek, így például a több, mint 400 főt meghaladó megyei bizottságba négy évtized alatt egyetlen munkás sem került be, és a parasztságot is évente 4—5 gazdag falusi bíró képviselte. Ettől az önkormányzati szervtől sem községi, sem megyei szinten nem lehetett várni reformokat. A közigazgatási reform eredményeképpen kiépült az új közigazgatási hálózat. A közigazgatási apparátus a maga befolyását, mint azt a számos levéltári anyag is bizonyítja, elsősorban a jogtalan pénzszerzésre használta fel. A szécsényi főszolgabíró ellen 1874-ben kénytelen a megye eljárást indítani, jogtalan haszonszerzés miatt. A szolgabíró ugyanis a sorshúzás alkalmával felszólalóktól két forint büntetéspénzt szedett (2 forint abban az időben két-három napi napszám, 5—6 liter bor és egy köböl föld kubikus munkája volt). A főszolgabíró védekezésében előadta, hogy ezzel akarta az „oknélküli" felszólamlásoknak elejét venni. Mindenesetre „egyéni és hasznos" útját választotta a főszolgabíró a nép véleménye elfojtásának. A vizsgálat során az is kiderült, hogy a házassági engedélyekért 5 forintot, a bizonyítványokért 3 forintot szedetett a jegyzőkkel. Védekezésében akaratlanul is leleplezi az új közigazgatási apparátus korruptságát. „A házassági engedélyekért való munkálatért csekély összeget elvettem azért, mert magánügynek tartottam..." A főok pedig, amiért jogtalan bírságokat szedett be „az volt, hogy a jegyzők saját hasznokért annyira halmozni kezdették a kérvény beadását, hogy alig győzte az ember átvizsgálgálni és véleményezni, és az nagyrészt tagadó válasszal küldetett vissza. 1873 szeptember havában tehát azt mondtam azon jegyzőknek, kik gyárilag munkálták a kérvényeket, hogy ezentúl egyet sem terjesztenek fel taksa nélkül". A főszolgabíró tehát megirigyelte a jegyzőknek a bürokrácia elburjánzásából eredő hasznát, és igyekezett a hasznon megosztozni velük. A korrupció, a jogtalan pénzszerzés rendszerré vált, a jegyzők a legkisebb írásbeli munkáért jelentős összegeket vágtak zsebre a parasztoktól. Mikszáth a korrekt tiszta közélet híve, és mélyen elítéli a kibontakozó új jelenséget. „A régi jó táblabírák" eszményesített világában keresi a kiutat a morális lezülléssel szemben. Az a táblabírói világ is tovább élt Nógrád megyében. A nógrádi falu nemcsak a korrupt közigazgatás káros következményeit érezte, hanem a nemesi megye jogrendjének visszamaradt, megcsontosodott hagyományait. Erre derít fényt a kallói erdőcsőszök ügye is. 1872-ben a 100