Horváth István: Forrongó XX. század Nógrádban. (Múzeumi Értekező11. - Salgótarján, 1999)

életben voltak, - most az én kitűzött szerkesztői zászlóm alá gyülekezvén a Losonczi Phőnixben együttesen fölléptek, egyszerre megszólaltak s mindannyian egy-egy új phőnixként támadtak fel hamvaikból - s csak oly szabadon írtak, daloltak mint azelőtt." /17 A megvalósulás zökkenői azonban - a kor valóságának ismeretében szinte az lett volna feltűnő, ha nem is így történt volna - növekedtek. Egy meg nem nevezett, származását tekintve azonban tudjuk róla, hogy magyar volt - cenzor „kijelölte a veszélyes irányú, a csend- és rendháborító helyeket, lefordítá németre, és be és feladta azokat a rendőrfőnöknek, ez pedig a fővárosban székelt katonai főkormányzónak." A hosszadalmas vizsgálódást követően jött a szigorú végzés: „a Losonczi Phönix be van tiltva. „A mind a 6000 kinyomtatott példányt Emich Gusztáv nyomdájában a rendőrség lefoglalta, lepecsételte."/18 A helyzet a szerkesztő, a költségeket megelőlegező Vahot - és családja - számára kétségbeejtő volt. Bár a befolyt 4000 forint fedezte a kiadással járó összköltségeket - de most már többről volt szó, nemcsak az anyagiakról. A vállalkozás tisztessége, a megbuktatás szándékossága, Vahot személyes és írói hitele, az irodalmi életből való kiszorítottságának véglegességével járó következmények okozta kár együttesen tette nyomorúságossá a helyzetét. Elkezdődött a futkosás, a személyes tárgyalások sorozata. A reménytelenség egyre mélyült. A rendőrfőnök Vahot szemére vetette: „hogy mer ily időkben oly istentelen, lázító könyvet kiadni." A veszélyes cikkek halmazának olvastán keletkezett felháborodását csak növelte, hogy egy „oly rebellis város javára" tette ezt „minő Losonc." A cenzor a személyes találkozáskor is csak a vállát vonogatta mondván „nem teheti kockára állását." A kilátástalan helyzetet Vahot feleségének közbeavatkozása és aktivitása oldotta fel. Megkereste a katonai főparancsnok hadsegédét, aztán a főparancsnokot, aki végülis meghozta döntését: a könyvből „a legélesebb kifejezéseket" tartalmazó írásokat ki kell vágatni. Vahot Imre ha nehezen is, de elfogadta a javaslatot, és a teljesen elkészült 6000 példányból három könyvkötősegéd közreműködésével kivágatta a megjelölt lapokat, s „újonnan nyomtatott leveleket" ragasztotta a helyére. „Az így kivágott levelek nagy halmazát a rendőrtiszt felügyelete alatt szekéren vitték el megsemmisítés végett." Sem a kivágott sem az új lapokról nincs további ismeretünk. A könyv ebben a formában - ahogy Vahot nevezte „a megkopasztott phőnix madárként" kerülhetett el az olvasók kezébe. A kötetek fogadtatása eltérő volt: az elsőt nagyobb érdeklődés kísérte mint a többit. A másik kettőre kevesebb előfizető és vásárló jelentkezett. Ezt Vahot nem az érdeklődő közönségnek rótta fel, hanem a rendőrségi huzavonának. /Bár a megrendeléseket 26