Horváth István: Forrongó XX. század Nógrádban. (Múzeumi Értekező11. - Salgótarján, 1999)

honti, a nógrádi nemzetőrökkel, Bodnár István, Szakai Elek s más kapitányokkal. Szeptember 21-én Veszprém előtt István nádor főherceg szemlét tar-tott a sereg felett. Szeptember 27-én Pákozd-Sukoró térségébe vonultak, másnap 28-án Seregé-lyesnél foglaltak állást "fegyverrel kézben készen kellett állnunk, várván a nettalán arra jövendő ellenséget". /19 Szeptember 29-én lefolyt csatáról, az utána következő napokról a következők szerint számolt be Nagy Iván. "Dél után lehetett már az idő, midőn jobb oldalunkról a Velencei tó másik oldalán Pákozd és Sukoró között megszólaltak az ágyúk. Összeütközött Jellachich a mieinkkel. Mi a tó túlsó partjáról, a síkról néztük, de mi történt ott, hogyan folyt le a harc, azt bizony nem igen láthattuk, főleg egy részben a nagy füst fölleg miatt is. Estig helyben álltunk, és mivel este visszafelé /hátrálva/ parancsoltattunk, abban a hiszemben voltam, hogy vesztettünk. Utóbb tudtam meg a valót, és a fegyverszünetet is, melyet Jellachich a híres "Flanken bewegegung"-ra használt. Este borult és esős időben, melyben a mieink egymásba is lődöztek, vonulánk Baracska felé". Nagy Iván sorsa és zászlóaljának története az ellenség üldözésével folytatódott, egészen az osztrák határig. A schwehati csatában azonban már nem vett részt, mert átkérte magát a Tiszán-túli, az erdélyi katonai egységekhez. Nagy Iván 18