Horváth István: Eszmék, eszmények, magatartások; 150 év politikusai Nógrádban. (Múzeumi Értekező 10. -Salgótarján, 1995)

Sréter János (1806–1842)

gú küldöttek személyében rejlő inspirációkat - nem csodálkozhatunk, hogy e kérdéskörnek nagy teret biztosítottak ezen az ominózus összejövetelen. Az alispáni adatok szerint 1841 elején nyilvántartottak 740 folyamatban levő pert. Ezekből 27 tagosztályi és arányossági, 30 hatalmaskodási, 2 határozási, 17 visszahelyezési, 10 régi csődületi, 376 adóssági, 92 zálogos, 20 örökösödési, s osztályos, 26 becstelenítési, 28 ellentállásbeli. A tövénykezést két gyakorlati fogyatékosság gátolta: egyrészt az, hogy a törvénykezés idejét nem hangolták össze a közgyűlésekkel, és mivel a bíráknak a közgyűlésen kellett lenniök, elmaradt a már erre az időpontra kijelölt per, másrészt az ügyvédek túlságosan hosszú ideig tartották maguknál a periratokat, ezért nagyon nehéz volt, sőt peranyag híján nem is lehetett a tárgyalás időpontját kitűzni. /Bár mindkét hiba ellen érvényben volt helytartótanácsi rendelkezés, csak éppen nem tartották be./ Vagyis az alkalmazott gyakorlat szerint: "A törvénykezésekkel folyvást együtt tartatnak közgyűlések, úgy, hogy a pörökben azon idő alatt az ügyvédeknek dolgozni, a bíráknak ítélni majdnem lehetetlen." Nagy gondot jelentett a meglevő törvénykezési gyakorlat a büntetőtörvényszékek működésében. Az előre kijelölt törvénykezési idő elszakadt a büntetések szükséges alkalmazásától, és így, vagy túlságosan hosszú ideig foglalta le a perben érintett megyei tisztviselőt, vagy hosszabb ideig nem születhetett ítélet, ha a büntetett két törvénykezési idő között történt. Ebben az esetben a büntettet elkövető rab tartása is megoldandó volt. Megoldásra várt az ítélkezési gyakorlat egységesítése is. Nincs állandó tagja a kijelölt bíróságnak: "... A törvényszékek tagjai változnak, hasonló esetekben különböző tagok ítélnek, különböző nézetekkel, s így számos ellenkező ítéletet hozatnak." Már 1836-ban megtörtént az, hogy a tövényszékekre táblabírákat jelöltek ki, de közöttük elenyésző volt azoknak a száma, akik fontosnak tartották megbízatásukat és rendesen megjelentek, valamint részt vettek a döntések meghozatalában. A közgyűléshez a következő szavakkal fordult az alispán: "Egy szabad alkotmányos országnak látjuk bel igazgatás, s az alsóbb lépcsőzetű bíráskodás minden terhét maga a nemzet által ingyen viseltetni. Azok kiknek szinte vannak otthon saját dolgaikkal elég bajaik, számos ügyeik gondviselését kívánók, elhagyják házokat, összejönnek évnegyedi ülésekre, s megyéjökre nézve fáradhatatlan szorgalommal teljesítik mind a beligazgatás, mind a bíráskodás terhes foglalatosságát. Miért akarjuk mi ezen terhek alól magunkat kihúzni, miért ezek viselésére egyedül, s csupán a tisztviselőket kötelezni, kik úgyis számos hivatalos munkálatokkal már most olly tetemesen halmozva vannak." A vármegyei nemesség, a fel98