Horváth István: Eszmék, eszmények, magatartások; 150 év politikusai Nógrádban. (Múzeumi Értekező 10. -Salgótarján, 1995)

Sztranyavszky Sándor (1882–1942)

szolgálat bevezetésével, a katonai perrendtartásnak a kormány által benyújtót módosításával. Megvetette és elvetésre javasolta az obstrukciót, "mert megöléssel fenye­geti a magyar parlamentarizmust." Sztranyavszky úgy vélte, hogy " a választójog kiterjesztése elől ma már kitérni nem lehet". "De csak addig a mértékig és határig, amíg a magyarság túlsúlyát - Suprematiáját - biztosítottnak látom." Gazdasági tennivalók közül az ipar, a kereskedelem, a földművelés együt­tes fejlesztését javasolta. "Egymással karöltve, egymást megértve és támogat­va, anélkül, hogy a másik rovására menne, haladjanak" az ország érdekében előre. Szükségesnek tartotta, hogy rendeződjék az ország közgazdasága és pénz­piaca. A nagy veszélyt abban látta, hogy a külföldi - ahogy ő nevezte az idegen - tőke "látva politikai életünk tengődését, nem bízva... a nemzet jövő­jébe óvatosan visszavonul." Ezek miatt "pénzintézeteink is kénytelenek a minimumra redukálni a hiteligények kielégítését.". Az országos tennivalók közül hangsúlyozta, hogy "a nyugattól úgyis messze elmaradott közgazdasági szociális és kulturális intézményeit a leglázasabb munkával" kell fejleszteni az országban. A feladatok elvégzéséhez elengedhetetlenül szükségesnek tartotta "a fele­kezetek közötti béke és a különös tiszteleten és szereteten alapuló" megvalósí­tását. A képviselő program általános, országos súlyú feladatai mellett Sztra­nyavszky felvállalta a kerület és Balassagyarmat néhány aktuális gondjának képviseletét, a megoldás megkeresését. Hangsúlyozta a Balassagyarmat ­Kékkő - Zólyom vasút kiépítésének szükségességét, amelyet abban látott, hogy ez a vasút lesz egyik legfőbb tényezője Balassagyarmat jövő fejlődésé­nek "és a vidék felvirágzásának". A nógrádi - hagyomány szerinti - rossz utak járhatóvá tételének, új utak építésének, előmozdítására Balassa­gyarmaton 50-60 fős országos útmesteri iskola létesítésére gondolt. A gim­názium mellé internátust tartott felépítendőnek. A vasutasok sérelmes lakbér ügyének rendezését is felvállalta: hogy a "balassagyarmati vasúti tisztviselők és alkalmazottak hátrányos lakbérosztályba sorolása megváltozzék". Azt is fontosnak tartotta, hogy állami tisztviselők és felekezeti tanítók jogos hátrá­nyos helyzetén jó irányú változás következzék be. Sztranyavszky a program elmondásának befejezésekor lényegesnek tartot­ta, és így hangsúlyozta, hogy: "Szívem minden dobbanásával, lelkem minden 156

Next

/
Thumbnails
Contents