Praznovdszky Bence: Menyői Tolvay Ferenc végrendelete 1710 (Múzeumi Értekező 9. - Salgótarján, 1995)

melyiket) 1708-ban bizonyos Szalontai György bérelte ki, s még mindig tartozik neki 27 forinttal. Csomor Jánosnál egy ökre és egy tehene van, amivel az tartozik. Az ökör 10 Ft-ot ér. (Ennél a Csomornál még több állata is volt, de nem sorolja fel részlete­sen.) Gömör vármegyében Csetneken volt egy igen bizonytalan ügye. Csetneki János deáknak adott még 1706-ban 100 forintot. Két és fél esztendeig hiába várta a pénzét, míg nagy nehezen Kassára küldte meg a pénzt Csetneki, de nemhogy haszna lett volna belőle, még adósa maradt az 15 F-tal. Borsod vármegyében Alacska nevű faluban Kenéz György tar­tozik neki 30 Ft-tal. Itt sem volt minden rendben az adósságle­véllel, mert bizonyos Szentpéteri Imre közbenjárására számí­tott, aki tudott az ügyről, de az meghalván nem tudja, hogyan szerzi meg a pénzét. Ráadásul ez a Kenéz György még 25 évvel ezelőtt 15 körmöci tallért is kölcsönözött tőle, de azzal is adós mindmáig. Kibújdosott ő is, de most már visszajött, ám még mindig nem adta meg tartozását. Kisfaludi Kata, néhai Kéri Mátyás felesége is vett tőle kölcsön Miskolcon még 1685-ben 23 forintot. Ezt a pénzt azóta sem kap­ta meg, s a bonyolult ügyben sokat levelezett, mert azóta mind az asszony mind a férje meghalt, s most árváitól kéri meg a pénzt. Az Abaúj megyei kintlévőségeit a végrendelet első melléklete tartalmazza. Ebben a megyében is számosan adósai, s a tartozá­sok behajtása itt is hosszú idő óta húzódik, s elég kétséges is azok sikere. Elsőként említi a Bajusz-családdal kapcsolatos ügyleteit, amelyekről korábban szóltunk, s amelyek végül is 324 Ft-ját te­szik ki vagyonának. Majd egy újabb rokona Belyénesi Sámuel (sógora volt) is tarto­zik neki 20 Ft-tal. Tállyán egy bizonyos Petneházi úr adósa 60 Ft-tal. (Még a keresznevét sem jegyezte meg!) A feleségénél van 180 Ft-nyi pénze. (Ezen felül adott neki és leányának 361 Ft-ot, de azt nem kölcsönbe.) 42

Next

/
Thumbnails
Contents