Salgótarjániak a Don-kanyarban 1942-1943. (Múzeumi Értekező 8. - Salgótarján, 1990)
20. könnyú hadosztály lovasszázad harctudósítása 1943. I. 1–II. 28. Szilágyi Dezső harctudósítása
43. 1. 27. Igen fárasztó éjjeli menet után hajnali 3 h-ra értünk Sztaro Nyikolszkojéba. Itt a csoportomat biztosítva beszállásoltam és Mártsa ezredes Úr harcálláspontján további parancsért jelentkeztem. Reggelig várva azt a parancsot kaptam, hogy csoportom este kerül védőállásokba, addig pihen. 28.-án estig kell tartanunk a községet, a csoportok 12 órás felváltással kerülnek szolgálatba. Kiadtam intézkedéseimet a századparancsnokaimnak és 10 h körül lepihentem. 11 h 30 I körül riadóval ébresztenek. Jelentik, hogy mindenki szalad, jön az orosz. A hírvivők útján riadóztattam a századokat (20. és 6. lovasszázad és az 53/111. zászlóalj részei). A századparancsnokokat magamhoz rendeltem. Körülnézve megállapítottam, hogy mindenki hanyatt-homlok menekül. Tiszti járőrt küldtem Mártsa ezredes Úr harcálláspontára, aki nem tért vissza. A századok sorakoztak a házak körül. Az ellenséget nem láttam közeledni, de a védőállás felől szivárogtak visszafelé az emberek, akik még az előző megszállókhoz (6. tüzérezred) tartoztak, akiket nekünk kellett volna leváltanunk. A mi kijelölt csoportunk - úgy látszik - nem váltotta fel őket. Látva a zűrzavart és látva, hogy a templom körül németek gyülekeznek, én is átgyülekeztettem csoportomat a falut kettészelő mélyedés északi oldalára a házak mögé. Itt felvettem a németekkel az összeköttetést és tőlük jobbra ellentámadásra indítottam a 20. lovasszázadot az akkor már a falu déli szegélyén fel-felbukkanó és csoportosuló oroszokra. Újabb tiszti járőrt küldtem Mártsa ezredes Úrhoz, amely visszatérve jelentette, hogy a parancsnokság nincs a helyén. így a támadás előrejutott egészen a falu déli részéig. Ott a szélmalomba magát befészkelt ellenséges géppuskák oldalozó tüze több veszteséget okozott. Az oroszt a jobbszárnyon e századom feltartotta és a horhosba kényszerítette. Az úttól balra a németek igen súlyos harcot vívtak, sőt az oroszok házról-házra vissza is nyomták őket. Igen sok veszteséget okozott nekik saját tüzérségük és géppuska tüzük. Ezt maga, a géppuskások parancsnoka is megállapította. Olyan zűrzavar volt néha, hogy nem látták ki az orosz, ki a német és akkor is lőttek tüzérséggel és géppuskával is. így a németek többször vissza is jöttek, de újra támadásra rendelték őket. Állandóan figyelnem kellett, hogy az enyémeket ne lőjje a német. Délután 14 h 30 I körül a németek felrobbantották lövegeiket és harcoló részük is nemsokára visszavonult. így elszigetelt helyzetemben elhatároztam, hogy kivonom harcoló részemet, mert teljesen meddőnek látom az egyedül és semmiért való küzdelmet, miután az egész ott levő csapat eltűnt már a környékről is. így 15 h után igen erős aknavető és géppuska tűzben megkezdtük a visszavonulást, ami nagyon nehézkesen indult, mert a sok sebesültet alig bírtuk szállítani. A községben már nem lehetett mozogni az ellenséges tűzhatás miatt, így a nagy hóban a terepen kellett kiszivárogni a község északi része felé, ahol az út tele volt visszafelé gyülekező németekkel. Az oszlopba besorolva egyszer csak meglátom az út mellett álló Deseő vezérőrnagy Urat 43 és Kern Károly vezérkari őrnagy Urat 44 . Jelentkeztem és helyzetjelentést adtam. Parancsot nem kaptam, folytattam a menetet. így, menetelve értünk be a nagy sötétségben Hohol községbe, ahova nagy összefutás volt és a német tisztek feltartottak. Egy német törzstiszt azt a parancsot adta, hogy az összes magyar 64
