Salgótarjániak a Don-kanyarban 1942-1943. (Múzeumi Értekező 8. - Salgótarján, 1990)

20. könnyú hadosztály lovasszázad harctudósítása 1943. I. 1–II. 28. Szilágyi Dezső harctudósítása

18 h 30 I-kor a "traktoros" 1 5 jött bombázni bosszúból, de csak kicsit dobott a Vakbélhátra. W 19 h körül egy fiatal üzbég esett járőreink foglyául. Reggel 4 h-ra támadást jósolt. 20 h körül kiadom a századoknak, hogy "Sta-Don"-t bemondókat be kell engedni, azok jóindulatú oroszok. Feltűnő csend és nyugalom. 22 h 30 I-kor és 23 h 30 I-kor ellenséges bombázó járt felettünk, de nem bombá­zott. Csend, csak a megszokott tüzérségi és gyalogsági lövések hallhatók. 43. I. 12. Éjjel 1 és 2 h között ellenséges repülő tevékenység. Veszteségmentes tűzharc. Reggel a megszokott nyugalom. 9 h 30 I-kor két orosz repülő dolgozik Uriv felett, de nem bombáz. 10 h-kor mindhárom század az egész vonal elleni támadást jelent. 17 A jobb­szárny ellen harckocsik és lángszórók is megjelennek. Jelentem az ezredparancsnoknak. Nehezen jött a tüzérségi támogatás, így igen súlyos elhárító harc folyik. Később a tüzérség is bekapcsolódik. 11 h körül a két szárny századom ellen 2-2 zászlóaljnyira növekedik a támadók ereje. Igen elkeseredett elhárítás folyik. Erősen dolgozik az ellenséges tüzérség is. A századok egymás után kérik a saját tüzérségi tűz előbbrehelyezését, miután úgy érzik, hogy a saját tüzérség lövi őket. Kiderül, hogy az ellenséges tüzérség Uriv felől lövi oldalozólag állásainkat. Az ellenség látva, hogy itt nem sokra megy, állásaiban és mögötte jobbra húzódik, amiről én a 23/11. zászlóalj parancsnokát 18 azonnal értesítettem. Jelentettem az ezredparancsnokságnak, hogy kb. 4 zászlóalj támadását teljesen visszavertük és rengeteg halottat és még több sebesültet okoztunk az ellenségnek. 11 h 30 I-kor orosz repülők tevékenykednek. 11 h 50 I-kor megjelennék saját bombázóink és több órán keresztül nyomták az ellenség állásait. 12 h 45 I-kor kaptam az ezredparancsnokság értesítését, hogy Urivnál betört az ellenség. » Itt a zászlóalj előtt teljes a csend. Állandó repülőtevékenység. Egész délután sok a pletyka a betörésről. Az igazság nem biztos. A 23/1. zászlóalj reteszelésre rendel­tetett a németek 20 jobbszárnyára. Egész délután vártuk az újabb támadást, de nem jött. 22 h-kor a 23/11. zászlóaljnál ismét támadás indult - igen nagy erővel, mi ri­adókészültségben várjuk, mikor terjed ki ránk is az ügy. 23 h körül betörték a 23 /II. zászlóaljat, de 23 h 30 I-re kiverték az ellenséget. 23 h 30 I-től a zászlóaljam előtt ismét gyülekezés és motorzúgás állapítható meg. A tüzérséget értesítettem és jelentettem az ezredparancsnokságnak is. Riadókészült­ségben várják a századok a fejleményeket - jobbra tőlünk erősen folyik a harc. 56

Next

/
Thumbnails
Contents