Cs. Sebestyén Kálmán – Szvircsek Ferenc: Nógrád Megye Történelmi Helységnévtára. (Múzeumi Értekező 7. - Salgótarján, 1989)

lódott. A felgyülemlő gazdasági problémák a politikai erőket megosztották és szembeállították a korábbiaknál nyíltabban. Fokozta az ellenállást a hivatalos iskolapolitika is /1879:

XVIII.Te/, mely céljaiban a magyarosítást szolgálta. Az uralkodó liberális felfogás azonban nacionalista szempontokat a gazdasági területen még nem érvényesítette. Az 1870-es évek végétől pedig az Ausztria és Magyarország közötti nézeteltérések - főként a kereskedelem, vámügy, véderő területén - terhelték az amúgy sem nyugodt belpolitikai életet. A választások egyre idegesebb légkörben folytak, s a nyílt erőszakosságtól sem rettentek vissza, főként a kormánypárt tagjai, hogy pozícióikat megtartsák az ország vezetésében. Azon kevés kérdések egyike, melyben a kormánypárt és az ellenzék is egyetértett, a nemzetiségekkel szembeni fellépés volt. Ez irányba hatott az is, hogy a környező fiatal államokból jelentős ösztönzést kaptak a magyarországi nemzetiségek /szerbek, románok/ illetve az újra teret hódító pánszlávizmus különböző áramlatai próbálták megkérdőjelezni a kiegyezést és következményeit. A századvégre felgyorsult a liberális hagyományoktól való távolodás, mely a kormánypolitikában Tisza Kálmán miniszterelnöksége idején vette kezdetét. Különösen erőteljessé pedig a Bánffy-kormány időszakában vált, amikor a nemzetiségi kérdés kezelésének bürokratizálását vezették be. Néhány magyar politikus azonban nem fogadta el a nemzetiségekkel szembeni erőszakos fellépést. Többek között Mocsáry Lajos sem, aki arra figyelmeztetett, hogy: "Az általános megmagyarosítás utópiája a kétfejű sas szárnyai alá hajtja a magyarságot". Ennek a folyamatnak volt része az 1898. évi IV. törvénycikk is. Magyarországon élő nemzetiségeknél - így természetesen megyénkben is - a nemezettudat és a magyarságtudat nem volt zavarok nélküli. A szlovák nemzeti eszme hordozója a nagyrészt első nemzedéknek tekinthető, konzervatív szellemű parasztpolgár és értemiség /tanító, lelkész/ volt, akik a Felvidék kisvárosaiban élték a maguk patriarchális életét. A szlovák származású nemesség azonban csatlakozik a liberális magyar nemzeti eszmékhez. A kiegyezést követő időszakban már e kettősség miatt is problémákkal kellett küszködni. A modern nemzetiségi törvényünket, mely a korabeli Európában is példamutatónak számított, nem tudtuk teljes mértékben megvalósítani. A nemzetiségi-nyelvi problémák ellentétekké merevedtek, a politikai nemzet fogalma és a nemzetiségi törvény közötti különbség súlyos ellentmondásokat dobott a felszínre. A századvég értelmetlenül mindent megmagyarosító törekvései ellen lépett fel Nógrádban Nagy Iván történész is, amikor a történeti forrásként kezelt helynevek érdekében emelt szót: "...bátor vagyok kijelenteni egyéni nézetemet az iránt, hogy én a helyrajzi történelem érdekében és szempontjából különösen a századokon át használt helyneveknél az első módszer szerint megváltoztatásától, azok magyarra fordításától azért is idegenkedem, kivált amely helynek lakossága nem magyar ajkú, mert az nem csak, hogy nehezen veszi be magát a közforgalomba, de azért is, mert a múltunk nyomait elhomályosítani a történetíró előtt nem tartom célszerűnek". Nógrád megye "idegen" hangzású helyneveinek magyarosítására 1892-ben tették meg az első hivatalos lépést, amikor a törvényhatósági bizottság, határozattal, egy bizottságot hívott össze, amelynek feladata 44 község nevének magyarosítása volt. Tagjai: Nagy Iván akadémikus, történész, Kun Barna kir.járásbíró, Pajor István, Csalomjai néven költő és műfordító, Farkas Ferenc vármegyei tisztviselő, Pintér Sándor ügyvéd, régész, Tihanyi Ferenc főjegyző, Madách Aladár ügyvéd, költő, Baloghy Dezső megyei levéltárnok és Simko Frigyes voltak Scitovszky János alispán elnöklete alatt. Névmagyarosítási tervezetüket 1893-ban tették közzé a helyi /balassagyarmati és losonci/ lapokban a közvélemény tájékoztatása céljából. Ezt a változatot a melléklet második oszlopában olyashatjuk. A hozzászólás és véleményvárás igényének többen eleget tettek. így Holles Danó /ág.ev.lelkész/ a Losonc és Vidéke 1893. február 26.számában a helynevek magyaros jelentését 10