Horváth István: Reformgondolkodás Magyarországon a XIX. Században. (Múzeumi Értekező 5. - Salgótarján, 1989)

Kubinyi Ferenc - Főszolgabíróság és országos politika

Mihály ugyancsak három évig 100 forintot, Szmrecsányi Dénes 20 forintot, Szígyártó Mihály táblabíró 25 forintot ajánlott fel. Remélték még, hogy számosan lesznek, akik támogatják az inté­zetet „a ki a hazánkhoz hű indulattal ragaszkodik, részvétele ál­tal a fellelt czélt kívánja segíteni, s hol a haza szeretet ád ösztönt egy hasznos cselekedetre, magyarok hazafiainak szabad akaratú adakozásában elegendő módokat fog találni, hogy az emberiség közjavát a nemzeti dicsőséget... előmozdíthatja". Ez már a liberá­lis megyei nemesek hangja, nem véletlen, hogy a fogalmazás Sré­ter Jánostól, a második jegyzőtől származik, a megye legmesszebbre tekintő nemeseinek egyikétől. A január 21-i ülésen elfogadták az előterjesztést és az ,,elölülői hivatalt" megbízták az intézet megszervezésével. Ugyanakkor kinevezték Kubinyi Ferencet az intézet „perceptorának", azaz számadójának, pénztárosának. Az intézet működését egy állan­dó bizottság ellenőrzi, amely időről időre jelentést tesz arról. Ennek elnöke az első alispán. Külön leszögezik, hogy az ebben a munkában résztvevők nem kapnak fizetést, hanem hazafias kötelességüknek tekintik azt, s hozzáteszik, hogy ezzel az akció­jával a megye, ,,az emberiség közjavát, a nemzeti dicsőséget s önnön díszét előmozdíthatja". Figyelemre méltó a tartalom és a sorrend! /A hazafiúi felbuzdulás egy bizonyos Humonnay Imrét arra indított, hogy hexameterekbe szedve megénekelje a Rabdol­goztató Intézet létrejöttét./ Ezután minden évben rendszeresen találkozunk Kubinyi ne­vével. Mint számadó, évenként terjesztette be az intézeti jelentése­ket, amelyeket mindig kifogástalannak találtak. 1836-ban rész­letes jelentést is adott az intézet állapotáról, amelyből kiderült, hogy a megye második textilmanufaktúrája /még ha kezdetleges is, de az volt/ nyereségesen dolgozott. 1830—34 között 11 103 Ft megajánlást kapott, a jelenlegi vagyona 17 308 Ft, tehát a tiszta haszon 6 205 Ft. S ezen felül már visszafizette a Tihanyi -féle 3000 Ft kölcsönt is és ráadásul az első években még veszteségek is adód­tak a munka ismeretlenségéből következően. Az sem mellékes, hogy ugyanebben az évben már tanítót is rendelnek ki az intézetbe, „hogy ne tsak testi, de lelki erejük is hasznos mívelést vehessenek". Apró jel, de mutatja a liberális gondolatok terjedését. 1837-ben felkérték Kubinyit, ,,kinek munkás igyekezete ezen intézet létesítését nagyrészben eszközlötte", hogy vállalja el az intézet igazgatását is pénztárosi teendői mellett. Kubinyi elfo­gadja a felkérést, mert abban „polgári kötelességének teljesítését esméri". Ez a felkérés azonban már politikai gesztus volt, kiállás is a megye részéről a perbe fogott Kubinyi mellett, mint azt ké­sőbb látni fogjuk. 98

Next

/
Thumbnails
Contents