Horváth István: Reformgondolkodás Magyarországon a XIX. Században. (Múzeumi Értekező 5. - Salgótarján, 1989)
Sréter János - A megye állásfoglalása az 1825-os országgyűlésen
A megyebeli rendek nagy előkészületeket tettek, hogy az országgyűlésen megfelelő módon hangot adjanak a királyi hatalom, a kancellária, a helytartótanács működésével kapcsolatos véleményüknek. Az országgyűlési követválasztó megyegyűlés során a két megválasztott megyei képviselő Gyurcsányi Gábor másodalispán és Prónay János táblabíró lett. Egy pillanatra érdemes megállnunk a két névnél, hiszen — amint fentebb szóltunk róla — mind a ketten azok közé a politikusok közé tartoztak, akik rokonszenveztek a szabadelvű gondolatokkal. Hogyan lehetséges, hogy konzervatív — korruptként megismert — első alispán mellett erre, a még csak potenciálisan kedvező helyzetre sor kerülhetett? Volt-e már értékelhető különbség a különböző politikai irányzatok között? Voltak-e tényleges politikai irányzatok? Mindezekre a kérdésekre úgy vélem megközelítőleg helyes választ kapunk, ha megvizsgáljuk az 1825-i országgyűlésre kibocsátott követutasításokat. A követválasztó megyegyűlésre augusztus 24-én került sor. Ez alkalommal a megjelent rendek huszonöt pontban foglalva szögezték le álláspontjukat. Az első tíz ponttal kapcsolatban részletesen kifejtették véleményüket — ezek elemzésére fordítunk mi is nagyobb figyelmet, míg több pontban rövid állásfoglalásokat tettek. 9 Ez utóbb említett pontokban is sok lényeges és vitatott problémához szóltak hozzá. Tartalmuk miatt azonban azokat vegyes jellegű utasításoknak minősítettük. Az első tíz pont az ún. sérelmi politika felvételét tette sürgetően központi követi feladattá. A bevezető pontban határozott megyei véleményt olvashatunk e tárgyban : „Az eddig tartott országgyűléseiben az ország sérelmeinek és kívánságainak felvétele elmellőztetve lévén, követ urak oda fordítsák minden igyekezeteket, hogy azok a jelenvaló országgyűlésben megelőzve felvétessenek és orvosoltassanak". Elsőként az ország pénzügyi helyzetével foglalkoztak a rendek, így a papirospénz mértéktelen kibocsátása ellen emelték fel szavukat. Megállapították, hogy a papírospénzkibocsátására a korábbi királyi ígéret ellenére került sor, ráadásul nincs meg a megfelelő fedezete. Pedig „hazánk törvényei egyedül a jó értékű arany és ezüst pénzrül emlékeznének". Szóvá tették, hogy az ország „pénztáriusát" állítsák vissza törvényes helyére, akadályozzák meg az arany és ezüst kivitelét. Kérték, hogy a király „a még folyamatban levő váltó és antipacionális czédulákat, a reájuk jegyzett kötelesség mellett, jó értékű conventionális pénzzel a nevezett értékek szerint beváltani, s ezáltal megszüntetni méltóztasson". Mindezek ismételt elhagyását azért is kérték, mert azt remélték, hogy ezáltal enyhülni fog a sok lerendezetlen váltócédula miatti törvénykezés bizonytalansága. 10 44
