Horváth István: Reformgondolkodás Magyarországon a XIX. Században. (Múzeumi Értekező 5. - Salgótarján, 1989)

Nagy Iván - Tudatosan választott értelmiségi pályán - Nyelv- és irodalomtörténet a művelődéstörténet keretében

A szerzők többsége a reformkori megyei élet nemesi képviselője, közhivatalnok. De megtalálhatók ebben a kéziratban Nógrád megye első monográfusának, Kazinczy barátjának, Bocsári Mocsáry Antalnak a versei is. Sorrendben és időrendben elsőnek pedig Madách János Károly 1735—40 táján keletkezett eredeti hangú, mélyérzelmű verses levelét Luby Antalhoz. A verset Nagy Iván Luby Károlytól kapta, amit aztán Madách Imre fiának, Aladárnak ajándékozott. Irodalmi adatgyűjtő szenvedélyének, költészetszeretetének, és megyei érdeklődésének ékes bizonyítéka ez a kéziratos versgyűjtemény. Kéziratai vizsgálata alapján irodalomtörténeti érdeklődésére, tevékenységére, vagy ahogyan ezt a munkát kezdetben nevezte,, irodalmárkodó kényelgéseire" jellemzőnek tartjuk: hogy a művelődéstörténet keretén belül nagyfokú adatgyűjtést végzett, amely elsősorban életrajzi irányultságú volt, s az irodalomtörténetet és nyelvtörténetet elválaszthatatlanul együttesen szemlélte. Ebből kiindulva vizsgáljuk irodalomtörténeti munkáit, ül. azokat is, melyek ide sorolhatók, mert a történettudomány mellett az irodalomtörténet is számot tarthat eredményeire. Nagy Iván nyelvtörténeti érdeklődéséről, alapos nyelvészeti ismereteiről és nagyfokú érzékenységéről tanúskodik, hogy Nagyoroszi mezőváros némely helyneveiben egykori jobbágyok neveit ismerte fel, a helynevekben rejlő társadalomtörténeti lehetőségekre tapintva rá. (Nagyoroszi mezőváros helynevei, 1857) A történeti forrásként kezelt helynevek érdekében emelt szót a század utolsó évtizedében (már Nógrád vármegyében működve) a helynevek erőszakolt magyarosítása ellen, hisz ezzel, mint mondta, múltunk nyomait homályosítjuk el. fl0 Munkásságában a nyelvtörténet és irodalomtörténet kapcsolatát jól érzékelteti alábbi két műve : — Újfalvi Imre XVI. századi szótáríró (megjelent az Akadémiai Értesítő 1856-os kötetében, a Nyelv- és Széptudományi Osztály Értekezési között), — Vér András menedéklevele keltéről (megjelent a Századok 1874es évfolyamában). Mindkét tanulmányában egy-egy irodalomtörténeti érdekességű dokumentumot ismertet, bemutat egy régi kéziratos magyar-latin szótárt, illetve egy nyelvemlék keletkezési idejéről mondja el véleményét. Mindkét esetben a személyes indíttatásából indul ki, vagyis elmondja hogyan és hol találkozott az anyaggal. Pontos könyvészeti adatokat közöl, feltárja és ismerteti a vonatkozó szakirodalom eredményeit és hiányosságait. Ezekben az írásaiban ő maga elsősorban arra törekszik, hogy tudományos pon-