Horváth István: Reformgondolkodás Magyarországon a XIX. Században. (Múzeumi Értekező 5. - Salgótarján, 1989)

Kubinyi Ferenc - Az utolsó esztendők

főleg a protestáns községek lakói szavazhattak Kubinyira. A Czeb­rian pártot a megyei tisztviselők támogatták, pl. gróf Forgách Sándor, Vitális István főszolgabíró, Hartvich Ferenc ,,a vidéken erélyes végrehajtó" stb. De Kubinyinak voltak Balassagyarmaton is hívei. Ezt bizo­nyította az a tény, hogy az október 27-én ott éjszakázó Kubinyit fáklyás éji zenével tisztelték meg, melyben a helybeli dalárda közreműködése mellett a ,,céhek, s a polgárság minden osztály, vallás és rang különbség nélkül, tömegesen volt, sőt vidékről is többen részt vettek". Az üdvözlő beszédet Bodnár István ügy­véd mondta. Reméli, hogy Kubinyit megválasztják, mert a mos­tani időkben olyan politikusnak kell az országgyűlésre kerülni, aki ,,az ország társadalmi és jobb viszonyaiban jártas, a nemzet anyagi és szellemi felvirágzásának feltételeivel ismeretes". A Czebrián-párt teljes lendülettel vetette magát a korteskedésbe. Vitális István faluról falura járva azzal rémisztette a népet, hogy ne szavazzanak olyanra, aki miatt ,, 1848-ban és 1861-ben felosz­latták az országgyűlést".Egy községet azzal fenyegetek meg, ha Kubinyira szavaznak, a közmunkát „pénzzel nem válthatják meg, hanem messze vidéken dolgozhatják azt le". Megfenyegették a lelkészeket, ha nem segítenek nekik, elvész az állásuk, Beliczay mérnök azt vallotta a kivizsgálás alatt, hogy azzal biztatták a Czebriánra való szavazásra, hogy ,,olyan követ kell, aki minden áron ki akar békülni". Más tanúk azt vallották, hogy Buttler szolgabíró azzal fenyegetőzött, hogy kiveti őket a malombérletük­ből, ha nem Cebzriánra szavaznak. (Ezért meglepő, hogy az or­szággyűlési bizottság, amely az ügyet kivizsgálta, azt állapította meg, ,,a hivatalos pressziót nem lehet bebizonyítottnak tekinte­ni, s kitűnvén a vesztegetési vádak alaptalansága, a bizottság igazolást véleményez". Mindössze a megyei választási bizottsá­got marasztalták el, mert rosszul állapították meg a szavazók számát.) Természetesen Kubinyi pártja is folytatott agitációt. ő maga 26 községet keresett fel és beszélt a híveihez, ami a 69 éves politi­kus részéről jelentős teljesítmény volt. Mindenütt nagy ünneplés­sel fogadták, Apátfalván éjjeli zenét is kapott. Itt kb. 800 választó előtt nagy beszédet mondott, amelyben vázolta politikai elveit. Kitért az 186l-es állásfoglalására s arra, hogy a mostani viszo­nyok között lehetőséget lát az alkotmányos élet normális helyre­állítására és ezt kívánja szolgálni leendő mandátumával az or­szággyűlésen. Maga a választás november 16-án délelőtt 9 óra­kor kezdődött és másnap éjfélkor fejeződött be. 1429 szavazatot kapott Kubinyi és 1513-at gróf Czebrian. Hatalmas megmozdulás 136

Next

/
Thumbnails
Contents