Horváth István: Reformgondolkodás Magyarországon a XIX. Században. (Múzeumi Értekező 5. - Salgótarján, 1989)
Kubinyi Ferenc - A legmozgalmasabb évek
Felszólalt a Ludovika megnyitása érdekében is. Tagja lett a horvátügyi választmánynak, Madarász Lászlóval, Nyáryval, Patayval, Pálóczyval együtt. Ez a névsor azt is jelzi, hogy ekkor egyértelműen a radikálisok csoportjához tartozott. A választmány többi tagja vagy középpárti, vagy jobboldali volt. A Récsey Ádám ellen felállított bíróságnak nem tagja ugyan, de Pálóczy Lászlóval és Glatz Antallal együtt feladata lett ,,a vádper haladéktalan megindítása és elő vitele". Ez utóbbi megbízás október 10-én történt. Legközelebb csak november 21-én bukkan fel a neve az országgyűlési jegyzőkönyvekben, így feltételezhető, hogy ez idő alatt valóban önkéntesként lett volna jelen a Jellasicsot üldöző magyar seregben. Hiszen a fontos határozatok vitáiban mindenképp felszólalt volna. A feltevés ellen szól az a tény, hogy a schwechati csatát és körülményeit bemutató forrásokban ilyen önkéntes alakulatról nem találtunk leírást. Ha nem is katonaként, de mint az országgyűlés küldötte, ott lehetett Schwechatnál. 99 A radikális állásponttól való távolodása — mint említettük — Debrecenben vált nyilvánvalóvá. Madarász József beszámol az országgyűlés február 24-i zárt üléséről, ahol az ellenség előnyomulásáról volt szó, s maga Debrecen is veszélybe került. A Béke-pártiak ekkor már a kiegyezést, békülési „hajlamaikat" kezdték hangoztatni, ezúttal azonban még idő előtt, s meghátráltak. ,,Midőn látták Kubinyi, Bezerédj és társaik, hogy a vész perceiben erőltetett béke politikájúkkal ma sem gázolhatnak át, iparkodtak a kedélyeket lecsendesíteni". Kubinyi ettől függetlenül élvezte a képviselők többségének bizalmát és március l-jén a kormány számadását ellenőrző küldöttség tagjává választották. (Ez is azt jelzi, hogy a pártok felett állt, mert az országgyűlés — amelynek többsége ekkor még nem volt Béke-párti — nem választotta volna meg erre a tisztségre. (Ebben a minőségben számos kisebb ügyben szólalt fel, adott be jelentéseket. Ebben a tisztségében ő volt az elnöke az ominózus Zichy Ödön-féle értékek sorsát vizsgáló bizottságnak. így azonban segíthette a Béke-párt tevékenységét, hiszen a konkrét cél Madarász László eltávolítása, és így a szélsőbal meggyengítése volt, amit el is értek. Beszámolóját április 5-én terjesztette elő. A „gyémánt-per" felidézése és elemzése nem a mi feladatunk. Tény, hogy a jelentésben igyekeztek objektívek maradni, de Kubinyi azon beszédével, amelyet Madarász reflektálására mondott, egyértelműen az ellentábor malmára hajtotta a vizet: „Megvallom, nem örömest kívánom az ily kezelést feszegetni, miután megtörtént, s hogy kalamitás volt, hogy képviselő úr a rendőrségnek 129