Horváth István: Reformgondolkodás Magyarországon a XIX. Században. (Múzeumi Értekező 5. - Salgótarján, 1989)

Kubinyi Ferenc - A legmozgalmasabb évek

kezik meg, egyszerűen „fukar és legpiszkosabb magyar"-nak neve­zi.) De adtak a „szegény tótok" is, ha nem volt másuk, hát sarkan­tyút, pipakupakot, ezüst gombokat, őt kinevezték a Losoncról verbuvált 120 fős nemzetőri csapat második kapitányának. Mint ilyen, önkéntesként, de már megválasztott képviselőként, később Parendorfig nyomult előre csapatával, de onnan visszament az országgyűlésre és képviselőként szolgálta tovább a hazát. Nincsenek forrásaink arra nézve, hogy hol találták őt a március 15-i események. Elképzelhető, hogy Pesten volt, hiszen korábbról tudjuk, hogy gyakorta tartózkodott Pozsonyban is az országgyűlés alatt, s megválasztásakor sem volt a megyében. Pesti nemzetőri tevékenységét sem tudjuk bizonyítani pillanatnyilag. (Nagy a valószínűsége, hogy inkább Nógrádban jelentkezett nemzetőrnek.) Az utolsó rendi diéta után, április 25-én, már Nógrádban van, és részt vesz azon a közgyűlésen, amelyen a megyei közgyűlések nép­képviseleti rendszeréről döntöttek. Május l-jén terjesztette elő már idézett követi zárójelentését. Ezen a gyűlésen üdvözölték az új főispánt, régi politikai eszmetársát, gróf Ráday Gedeont. Kubinyi „polgártárs" maga is külön szólt a főispánhoz. Beszédé­ben felelevenítette a főispáni kinevezések korábbi elvtelen és hely­telen gyakorlatát. A kinevezések alapja rendszerint nem az érdem, hanem a származás, a családi múlt. Sok köszönet nem volt a főis­páni tevékenységben, hiszen munkája kimerült abban, hogy „az Ország gyűlésén a nemzet szabadságának elnyomásán munkáló­dott, az adó szaporítását sürgette, ritkán jelentek meg a megyében, leginkább követ- tiszt választáskor, akkor is pártoskodtak". Ez­után az adminisztrátori rendszert bírálta kemény szavakkal. Be­széde további részében üdvözölte Ráday Gedeont, az ellenzék régi tagját, Ráday Pál unokáját s egyúttal támogatásáról biztosította őt. Ugyanezen az ülésen választották meg Kubinyit az új megyei törvényhatósági szerv, a választmány tagjává, valamint tagja lett a népképviseleti országgyűlési választások losonci előkészítő bi­zottságának. Ugyancsak ekkor a megye küldöttséget menesztett a kormány­hoz, hogy „legőszintébb bizalmát nyilvánítsa". A küldöttséget Ráday vezette, soraiban ott volt Kubinyi, Sréter László, Sréter Horác, Huszár Károly, Szentiványi Anzelm, Veres Pál stb. Életrajza tehát itt is hitelesnek bizonyult. Az adományok gyűj­tésére vonatkozó leírása szintén igaz, mert a levéltári források sze­rint május 24-én nevezték ki azt a választmányt, amelynek fel­adata a pénz- és egyéb adományok összegyűjtése volt. A bizott­mány tagjai a losonci kerületben Kubinyi Ferenc és Horváth Pál, a szóhasználat szerint „nemzeti őrségi" tagok. Egyenruhában m

Next

/
Thumbnails
Contents