Vonsik Ilona: Etes politikai-munkásmozgalmi történetéhez 1895-1948. (Múzeumi Értekező 4. - Salgótarján, 1986)

A jelentés értelmében a bányász szakszervezet helyi csoportja ebben az időben nem működött Etesen. Kutatásaim alapján ténylegesen megálla­pítható, hogy 1926—1928-ig, a Csóka-féle szervezetbontás következtében szüneteltette működését a helyi csoport. A jegyző jelentése szocialista szakszervezetről beszél, melynek vezetőségi névsorát is közli. Nos ilyen, hogy szocialista szakszervezet, a munkásságnak ilyen jellegű tömörülése nem volt. Nagyon elfogadható és valós tény, hogy 1926 tavaszán a bányász szakszervezet helyi csoportjának forradalmibb elemei a Magyarországi Szo­cialista Munkáspárt helyi csoportját hozták létre s a jegyző e szervezetet nevezte — politikai tájékozatlanságból — szocialista szakszervezetnek. Az MSZMP megyebeli, még közelebbről salgótarjáni megalakulására vonatkozóan a legkorábbi források egyike arra utal, hogy 1926 tavaszán in­dult meg a legális marxista munkáspárt szervezése. Az MSZMP központi lapjában, a Szocialista Munkásban olvashatjuk az alábbi híranyagot: „Sal­gótarján. A magyar bányamunkásoknak ebből a borzalmas poklából felke­reste központunkat múltkoriban egy régi szervezett bányász. Beszámolt az ottani viszonyokról, kérte, hogy alakítsuk meg már ott is a szervezetünket. Az elvtárs látogatásáról tudomást szereztek Büchlerék és sürgönyileg érte­sítették a salgótarjáni titkárjukat. Másnap Salgótarjánban vasas nagygyűlés volt. A szociáldemokraták felhívták az ott lévők figyelmét, hogy Salgótar­jánban is felütötték már fejüketa „Vágisták" ...! Ugy látszik, óriási hatásra számítottak és a hatás nem is maradt el! ,,Hálistennek!" — Csakhogy már ide is eljutottak!", kiáltották a munkások nagy örömmel! A szervezkedés megindulásának híre futótűzként terjedt el és ma már bizonyos, hogy Pak­tum—Peyerék ellenforradalmi munkája Salgótarján munkásságából nem bírta kiölni az osztályharcos meggyőződést." (71) A Szocialista Munkás lelkes vasas gyűlésről ír, de eddigi kutatási eredmé­nyeink alapján arról nem számolhatunk be, hogy a vas— és fémmunkások szakszervezete helyi csoportjának tagjai az MSZMP-nek is tagjai lettek vol­na. Kutatásaim alapján arra a következtetésre jutottam, hogy az MSZMP baglyasaljai szervezete megalakulásának ideje 1926 május eleje és közvet­lenül a baglyasaljai szervezet létrejötte után alakult meg Etesen is a legális marxista párt, melyet a község jegyzője szocialista szakszervezetnek tünte­tett fel. Az etesi MSZMP szervezet létrehozásának és működésének fényéről az alábbi adatok szolgáltatnak bizonyítékot. Az MSZMP baglyasaljai szervezetének létrejötte minden valószínűség sze­rint hatással volt az etesi szervezet létrehozására. A rendelkezésünkre álló adatok alapján feltételezhető, hogy a baglyasaljai szervezet segítségével, an­nak hatására alakult meg Etesen az MSZMP. A baglyasaljai szervezet veze­39

Next

/
Thumbnails
Contents