Vonsik Ilona: Etes politikai-munkásmozgalmi történetéhez 1895-1948. (Múzeumi Értekező 4. - Salgótarján, 1986)

2. Etes munkásmozgalma az 1918—1919-es forradalmak idején. 1918. január 28-án került sor — hosszas, előzetes vita alapján — a Magyarországi Bánya— és Kohómunkások Országos Szövetsége alapszabályának jóváhagyására. Ezt követően sorra alakultak meg a szakszervezet helyi csoportjai. Salgótarjánban és Homokterenyén 1918. március elején alakult meg a helyi csoport. Szeptember 1-én Baglyasalján és szeptember 29én Nagybátonyban. Eddigi kutatásaink alapján nincs bizonyító adat arra vonatkozóan, hogy Etesen létrejött a bányász szakszervezet helyi csoportja. Véleményem szerint az etesi bányászoknak nem volt önálló szervezetük, bizalmiférfiak útján tartották a szervezeti—mozgalmi kapcsolatot a salgótarjáni szervezettel, vezetőséggel. E véleményemet támasztja alá az a tény is, hogy 1922-ben a salgótarjáni bányász szakszervezeti gyűlésre több órás gyaloglás után érkeztek meg az etesiek is, akik közül Surányi Mihályt Amália-aknáról és Ondrék Józsefet Albert-aknáról beválasztották a salgótarjáni vezetőségbe. Ebből következően nincs semmi alapja annak, hogy 1918-ban Etesen önálló helyi szakszervezeti csoportot tételezzünk fel. (22) Arra vonatkozóan sem rendelkezünk adattal, hogy 1918 előtt a Bányamunkás с lap köré csoportosult lapszervezet létezett volna. Etes vonzáskörzetében Karancsalján a szociálcemokrata párt helyi szervezete, Bocsárlapujtőn 1917-től Bányamunkás lapszervezet működött. Esetleg feltételezhető, hogy egy—egy etesi bányász tagja volt ezeknek a szervezeteknek, de tömeges részvételről nem beszélhetünk. A polgári demokratikus forradalom idejéből Etesre és bányatelepeire vonatkozó, rendelkezésre álló források alapján felvázolhatjuk az etesi bányászok helyzetét. Források hiányában azonban csak feltételezhetjük, hogy a polgári demokratikus forradalom helyi hatalmi szerve a Nemzeti Tanács létrejött és a helyi adottságok, lehetőségek keretein belül működött. Tényként állapítható meg azonban, hogy a 31 éves Orosz Pál Etes—Amália bányatelepi bányász tagja volt a salgótarjáni járási Nemzeti Tanácsnak, e forradalmi szerv megalakulásától kezdődően. A polgári demokratikus forradalom győzelme felszínre hozta azokat az ellentmondásokat, problémákat és feszültségeket, melyeket a 4 éves háború alatt a bánya vezetése nem tudott megoldani. Schmidt Jenő, az Északmagyarországi Kőszénbánya Rt. igazgatója 1918. november 4-én arról panaszkodik, hogy a forradalom győzelme után sokan otthagyták a bányát, „nem akarnak leszállni, hanem azonnali leszámolásukat kérték, amit tőlük megtagadni nem lehetett, s így megkezdődött a népvándorlás. Sok jómódú falusi polgár a (katonai) felmentés kedvéért beállt bányásznak, ezek most kijelentették, hogy többet nem szállnak le... Rendkívüli nehezen 20