Szvircsek Ferenc: Bányászati tevékenység történetének vizsgálata az eseti bányavidéken. (Múzeumi Értekező 3. - Salgótarján, 1985)

A dualizmus időszakában a paraszti gazdaságból, a cselédsorból, a mezőgazdasági munkából kiszorultak főleg a megye ipartelepein kerestek és kaptak munkát. A gyárak, a bányák munkaerő tartalékaivá váltak, a legkevésbé fizetett területen alkalmazták őket. A bányászat társadalomátalakítási hatását a salgótarjáni szénmedencében a szén kitermeléséből adódó üzemi tulajdonságok határozták meg. Az egyik tulajdonság volt a fluktuálás (üzemi telephely-változtatás), a másik pedig a periódikusság (egyes hónapokban jelentkező terme lésváltozás). Az üzem fluktuálása a tájra gyakorolt hatásában mutatkozott meg, a periódikusság pedig a bányamunkásság tagolódásában. A munkáslétszám a bányavidéken két csoportból tevődött össze: úgymint állandó vagy telepített munkásból, akinek létalapja a bánya, amíg a másik időszaki (alkalmi vagy kétlaki) munkásból, akinek létalapja a föld maradt továbbra is. Az alkalmi munkások között is különbséget kell tenni a bányák körüli falvakban lakó munkások között, akik felváltva végeztek mezei és bányamunkát, valamint az úgynevezett szezonmunkások között, akik rendesen csak a téli hónapokban szegődtek el bányamunkára. Alkalmi és szezonmunkásokkal a piac igényei szerint lehetett fokozni a termelést, amit csak bizonyos számú telepített munkás tudott állandó szinten tartani. A munkáslakásban (kolóniában) lakó munkásréteg követte a bányaüzem vándorlását, míg a parasztházban élő, kétlaki, vagy alkalmi munkás legtöbbjének nem volt életfeltétele a bányában való dolgozás, mert a bányaüzem bezárása után visszatért létalapjához, a földhöz. A salgótarjáni szénmedencében — a statisztikai adatokat áttekintve — a községi lakosokból kikerülő munkások többségben voltak a telepített (gyarmatosított) munkásokkal szemben. Az arány hosszú éveken keresztül 30—70 % volt a községi lakosok javára. Ezért nem kis feladatot rótt a bányamérnökökre a munkásság bányásszá nevelése. „Mert nálunk munkástörzsről szó sincs. Mi nem gyermekkorától neveljük a nemzedéket bányásszá, hanem az eke mellől visszük a mélységbe. Bányászatunk vándorbányászat: egy—egy községben, egy—egy vidéken csak egy—két évtizeden át folyik. Munkásaink többségét a környék földmíves népe szolgáltatja, ki ha készen van a mezei munkával, beáll bányásznak. Ha a bányászat egy vidéken megszűnt, az a műkedvelő bányász nem vándorol tovább az aknával, mert annak egy kis háza, földje van otthon: tehát az új területen új munkásanyag nevelése vár az üzemvezetőre." — írta 1910ben Gerő Nándor. Az üzem fluktuálása miatt évtizedenként jelentékeny eltolódások vannak egy—egy falu bányanépességének arányszámában, de a tájra gyakorolt hatásában is. Az elhagyott telepek, munkáslakások a társulat számára feleslegessé váltak, nyugdíjasokat helyeztek el bennük, s a telepekre a lassú pusztulás várt, hiszen az üzemépületek lebontása után csupán a barakkte78