Szvircsek Ferenc: Bányászati tevékenység történetének vizsgálata az eseti bányavidéken. (Múzeumi Értekező 3. - Salgótarján, 1985)
Évi 1,8 millió q.termelés mellett hány évre elegendő: 2,6 10,2 12,8 Úgy értékelték, hogy a 28—36 cm vastag telepvastagságot figyelembevéve az akna napi 62 vagon szénnél többet nem tud termelni, ezért az évi széntermelés — a 291 munkanapot figyelembe véve — legfeljebb csak 1,8 millió q lehet. Ennek a szénmennyiségnek a kitermelése azt jelentette, hogy munkanaponként nem kevesebb mint 1200 m 2 nyi területet kell lefejteni. A széntermelést figyelembe véve még 13 évi termelésre számítottak, a bánya teljes leművelését 1950-ben várták. Az igen csekély telepvastagság ellenére a bányabéli viszonyok jónak mondhatók. A homokos nem duzzadó természetű fekükőzet és csak a helyenként hullásra hajlamos fedü, valamint a ritka „telepugrások" és vetődések tették lehetővé a bányászatot. A fejtési mód ekkor csúszdaüzemes csapásmenti frontnak volt mondható, mely a szakember véleménye szerint tovább „nem igen tökéletesíthető". (Felvetődött még a közvetlen fedünek /a lejáró kő/ a széntelep fejtés előtti leszedése, a kedvezőbb daraboshullás elérése céljából.) (95) A fejtési teljesítmények a bányában 8 és 8,5 q között ingadoztak — melyek ugyan alacsonyak — de tekintettel a kedvezőtlen körülményekre, mégis kielégítőnek voltak mondhatók. A fejtésekben rendszeres munka folyt annak ellenére, hogy a 30 cm átlagos telepvastagság mellett az ún. „lejáró kő" a fejtési üregben teljes egészében nem volt elhelyezhető. Ezért a felesleges meddőt a bányászoknak a csúszdán le kellett adniuk és csillékbe rakva a hányóra kiszállítani. Egy vizsgálat szerint 5 kiszállított csille közül 2 meddő kőzettel volt megtöltve. Nyilvánvalóvá vált tehát, hogy ebben a bányában 28 cm telepvastagság az a határ, mely mellett bányászkodni még érdemes volt. A szállítóközlék, siklók és lejtaknák igen jól voltak karbantartva, amit a 12—15 fillér/q között mozgó bányafenntartási költség is eredményezett. A fősiklók, melyek a lefejtéssel egyidőben lettek kihajtva, csak másodszori átácsolás után „nyugodtak" meg. Célszerűnek látszott itt az első biztosításnál a „Schwarz" féle acéltámokat alkalmazni, és a végleges keményfa ácsolatokat csak a fedürétegek megfelelő megnyugvása után beállítani. A bányamunkásság, főleg a szakmányban dolgozó munkások nem voltak a keresetükkel megelégedve, ezért hol béremelési kérvényeket nyújtottak be, hol pedig a sztrájk lehetőségét vetették fel a bányaigazgatóság felé. A bánya vezetősége a helyzetet értékelte, az aknai munkások komoly sztrájkmegmozdulásától tartott.(96) Az átlagos vájár szakmánykeresetét vizsgálva, nagyonis jogosnak ítélhetők a bányamunkások sérelmei. Ha a mellékelt táblázatot megfigyeljük, tisztán láthatjuk, hogy Rau-aknán az átlagos vájárszakmánykereset túlzott 46
