Praznovszky Mihály: Nógrád Megye Sajtótörténete 1846-1919. (Múzeumi Értekező 2. - Salgótarján, 1985)

Lapunk politikai irányát nem kellett megváltoztatnunk, mert alapításától kezdve mindenkor a haladás, a fejlődés, a radikális és szociális eszmék hir­detője volt, azzal a céllal, hogy amennyire tőlünk lehetséges, a sajtó útján egyengessük a magyar dolgozó és munkás társadalom öntudatra ébredésé­nek és jövendő boldogulása megteremtésének akkor még rögös, ma azon­ban már diadalmas útjait. Továbbra is ezen az úton akarunk haladni és harcolni fogunk továbbra is az igaz szó meggyőző erejével a dolgozó mil­liók boldogságáért, szabadságáért." Alcíme szerint a Nógrádmegyei Szocialista Párt hivatalos lapja. Fejlé­cében jelszavakat közölt, pl. „Dolgozzunk a dolgozók felszabadításáért!" s a klasszikus idézet: „Világ proletárjai egyesüljetek!" Cikkeit a már ismert szerzők írták: dr. Tittel Zoltán, dr. Holló Dezső, a párt és a politikai élet vezetői Fischer József, Somló József. Sokat írt a radikális hangú joghallgató Tóth József és az ellentmondásos pályájú költőnő Mollináry Gizella. Híreiben, tudósításaiban jól nyomon lehet követni a Tanácsköztár­saság megyei eseményeinek alakulását. Hírei egyértelműen politikai jellegűek. Egyedüli probléma, hogy első­sorban a megyeszékhely — Balassagyarmat — ügyeivel foglalkozik, a többi település kiesik figyelméből. Ez jellemző a másik két lapra is. A Nógrádi Népszava ugyancsak nem előzmények nélküli: a már több­ször tárgyalt Nógrádi Hírlap jelent meg ilyen fejléccel 1919. április 20-án. Alcímét már korábban megváltoztatta. Március 2-től mint a megyei szo­ciáldemokrata pártszervezetek hivatalos közlönye jelent meg. A Nógrád­vármegye rögtön megtámadta: „A Nógrádi Hírlap szellemében nem ez az első változás, hiszen ez az újság mindenkor olyan irányú, érzeletű és szel­lemű volt, amilyen a mindenkori kormánybiztos. Volt az már függetlensé­gi, munkáspárti, Prónay-párti, Majláth-párti, Rákóczy-párti, míg jelenleg szociáldemokrata lett. Az összes változások között azonban ennek az utol­sónak örülünk a legjobban. A lap ebben a formájában testvérévé lett a mi lapunknak s most már együttesen hirdetjük azokat a szociális eszméket, amelyek egyedül képesek csak a szenvedett emberiségnek a boldogságot meghozni...Csak egy aggodalmunk van. Akkor, amikor a lap szelleme, elvei, iránya, felfogása, céljai egészen meg kell, hogy változzanak, a lap vezetésében semmi változást nem láttunk. Annak a lapnak a cikkeiben, amely ugyanazon vezető alatt ötször-hatszor is változtatott irányt, s az újabb változásnál még mindig ugyanazon vezetés alatt áll, valóban forra­dalmi, valóban szociális őszinteségében alig tudunk hinni." 83 64

Next

/
Thumbnails
Contents