Horváth István: Nemzedékek Portrék Nógrád megye XIX. és XX. századi történetéből. (Múzeumi Értekező 1. - Salgótarján, 1983)

A vasember Gömörből — Tarjánba Gömörről szólva irodalmi tudatunkba és népünk emlékezetébe elsőként tolulnak fel azok a történetek, amelyekben az igazságos Mátyás király megleckéztette — megkapáltatta a gömöri urakat. Az anekdotákon túl a romantikus-mesés Gömör szálerdőivel, fekete hegyeivel, rohanó folyócskáival könnyen magával sodorta az irodalmi és a napi képzeletet, de ez a világ az itt élők életének, sorsának színhelye is. Itt jött létre Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt elődje. E táj küldte az irodalom, a művészetek vidékére sok neves hazánkfiát. Itt — Rimaszécsen — született 1870. június 10-én Oczel János is. Gyerekkora, fiatal évei a környezet idillje, a család szegénysége által adott lehetőségek közé szorult. A kitanult kőművesség után is csak az alkalmi munkák jelentették számára a megélhetés feltételét. így aztán a többször sikertelen próbálkozás után ő is a sokak útjára lépett: a munkaerő éhségéről-inségéről ismert Tarján felé vette magányos útját a szálfa termetű ifjú. 20 éves. Bánatban gazdag, örömben kevés tapasztalat birtokában, a mindig talpon maradó emberek magatartásával kezdte meg itt életét. Családi ház helyett — a kolónia lett a szállása; a tiszta ízes magyar beszéd mellett idegen szavakkal tűzdelt művezetői utasítás keretezte új világát. Megszokni — megszökni? E dilemmából nem a tudatosság, hanem a kényszer választtatta ki vele az előbbit. Itt maradt, itt ragadt. Életútja egy nemzedék — a Tarjánba kerültek második nemzedékének — sorsát példázza. Az életút rétegei 1. Ösztönösen Amikor Salgótarjánba került nem sok ismerete és véleménye volt a munkások általános helyzetéről. A gömöri szegénység után megélhetést kellett találnia: neki munka kellett! A gömöri hatások munkáltak akkoris benne, amikor a Rima salgótarjáni gyáránál jelentkezett, ahol a fizikailag is feltűnő fiatalembert a tanult szakmájába, kőművesként alkalmazták. 63