Horváth István: Nemzedékek Portrék Nógrád megye XIX. és XX. századi történetéből. (Múzeumi Értekező 1. - Salgótarján, 1983)

Amikor Salgótarjánba érkezett feltűnő volt számára, hogy a fiatal város története nincs feldolgozva. 1927-ben jelentette meg első írását —a Szántay István által szerkesztett és kiadott A Munkánál — amelyben Salgótarjánról és környékéről írt. Er: követően aztán cikkek sorozatában kutatta a környék történeti múltját. Nem zavarta, hogy régészeti, történelmi jellegű az a probléma, amibe belebotlott. Igyekezett azt legjobb tudása szerint közkinccsé tenni. Régészeti jellegű dolgozatai inkább ismertető jellegűek. A város múltjának feltárása szempontjából elévülhetetlen érdemeket szerzett a régi, latin nyelvű oklevelek fordításával, valamint azzal, hogy a francia utazó, Beudant salgótarjáni látogatásáról készült művet lefordíttatta. Mindezek mellett is különleges jelentőségű a salgótarjáni úti kalauz megírása és megjelentetése. Ebben sok olyan tényt tudott megmenteni, ami miatt ez több mint idegenforgami kiadvány. A város történetét kutató számára nélkülözhetetlen forrás. A felvállalt kiadói munkából jelentősnek kell tartanunk a Salgótarjáni könyvek sorozatát, amelyek a harmincas évek közepétől a negyvenes évek közepéig, megközelítőleg tíz év alatt tizenkét kötetben jelentek meg. A harmincas évek a legaktívabb alkotói szakasza volt. A tanítás, az írás mellett arra is vállalkozott, hogy a 30-as évek közepén a városban élő művészetet és tudományt kedvelő értelmiségiekből megszervezze a Balassi Bálint Művész Asztal-társaságot. A Nemzeti Szálló egy kis termében tartották összejöveteleiket Dornyay Béla elnöklete mellett. Tagjai voltak — többek között — Bátki József, Bóna Kovács Károly, Fayl Frigyes, Blanár Sándor és mások: az üzemek zenét, irodalmat kedvelő alkalmazottai, tanárok, tisztviselők. A társaság aztán a kisvárosokban megszokott sorsra jutott: érdektelenség miatt néhány év múlva elsorvadt. Szervező munkáinak áttekintésekor nem maradhat ki a sorból a városi múzeum megalapítása érdekében végzett munkája. 1929-ben kezdeményezte az intézmény létesítését. Nap mint nap látta, hogy mennek veszendőbe az itt élő nép életének hagyományát őrző tárgyai, ezért minden feltétel híján vágott a feladat megoldásába. Kezdetben a városi tanács egy szobájában őrizték a begyűjtött értékeket, és később is ugyanott. Mert minden Ígérgetés ellenére érdemi előre haladás nem következett be e téren. Bár mindvégig reménykedett, hogy megfelelő helyet kapnak féltve őrzött tárgyai. Hogy ez nem így történt, azt annális inkább fájlalhatjuk, mert ezek a körülmények is hozzájárultak ahhoz, hogy sok, már általa begyűjtött érték később veszendőbe ment. 48