Horváth István: Nemzedékek Portrék Nógrád megye XIX. és XX. századi történetéből. (Múzeumi Értekező 1. - Salgótarján, 1983)

felrobbantásának előkészítésére. A megbeszélés szerint a tisztek kezdték el a puhítást . .. Kilczer végülis beadta a derekát. Bűnbarlangba kerültem — mondta tréfálkozva — legyen a ti akaratotok szerint. Kilczer Béla tartalékos főhadnagy és Ginzery ezredes segítségével azután sikerült elérnünk, hogy a gyár teljes felrobbantása helyett a műszaki alakulatok csupán a „bénítást" hajtották végre. Kilczer Béla tartalékos főhadnagy salgótarjáni építészmérnök, a hadseregben építőipari szakértő volt, ezért küldték őt a gyár műszaki úton való elpusztítására. Mint minden vérbeli építész, ő is inkább építeni szeretett, nem örült tehát a „magas megbízatásnak". Nem szívelte a német megszállókat és az őket kiszolgáló nyilas banditákat." Ez a nyilas gyűlölet vezette el oda, hogy 1944 végén hazaszökött Salgótarjánba. Veszélyekben és kalandokban bővelkedő élete eszmeileg is újabb, lényeges fordulathoz érkezett, amikor 1945. január 9-én már mint megválasztott városi polgármestert — felvették az MKP-ba. Az ellentmodás a korábban jelzett vallásos nézetek iránti vonzódása, és a pártba lépése között nyilvánvaló. Érthetővé válik akkor, ha figyelembe vesszük; a személyes biztonsága fölötti megnyugvás, az átélt félelmeket követő családi béke kiegyensúlyozottságának hatását. De azt is ide kell számítanunk, hogy hazaérkezésekor kiszabadult a sokk-hatás alól, amelyet huszonöt éven át az ellenforradalmi propaganda a Szovjetunió ellen folytatott. Az sem mellőzhető, hogy az új ország léte összekapcsolódott már a felszabadulást megeleőzően is a kommunista párttal. Ebben a fejlődésben vetett hite volt az, ami miatt a párt soraiba találtuk január elején. Felfogásában nyilván nem sokat változott, nem változhatott. Feladatának a korábban már jelzett messianisztikus, egyben azonnali eredményeket sürgető magatartással kezdett neki. A nehéz helyzetben túlzóan radikális követeléseket is hangoztatott. Igy 1945 februárjában követelte a Dalnoki féle koalíciós kormány lemondását, mert nem tudta megoldani a szénmedence egyébként tényleg nehéz ellátási helyzetét. Az egész országban hasonlóak voltak az élelmezési, szociális körülmények. A túlzó radikalizmus a türelmetlenséggel és ezzel egyidőben magával és munkatársaival szemben megkövetelt magas erkölcsiséggel párosult. Ezt az önmagában is sok konfliktust hordozó helyzetet még politikai szűklátókörűséggel is megtetézte: mint kommunista párttag független vezetői státuszként — fogta fel. Mindebből nyilvánvalóan kitetszhet, hogy a végső szakadás be fog következni a pártvezetés és a 41