Horváth István: Nemzedékek Portrék Nógrád megye XIX. és XX. századi történetéből. (Múzeumi Értekező 1. - Salgótarján, 1983)

Mai világunkban talán semmi sem erősebb az emberekben, mint a tisztánlátás igénye. Mind napjaink, mind a történeti korok iránti érdeklődés intenzitása ennek hatásos mércéje. Az új és új feldolgozásokból újra és újra eddig „ismeretlennek" tartott új és új személyek, történetek, esetek bukkantak fel. Egyszer „minőséget teremtő" történelmi személyiségek máskor ellenkező előjelet kaptak. Mások elfelejtődtek. Míg ismét mások újra értékelődtek. Éppen ezért is mélységesen igaznak véltem a mottó tartalmi vonatkozásainak ama részét, amely arra figyelmeztetett: a korában cselekvő ember, és cselekvése, valamint cselekvésének időben ezzel azonos, de más, vagy önmaga általi megítélése között — a cselekvő ember és a megítélő szándékától függetlenül — távolság keletkezhet. Ez a távolság minőségi tulajdonságot is hordozhat. Az idő múltával a két viszony között a távolság nem statikus, de nem is egyszerűen a távolodással, a távolságtartással vagy a közeledéssel jellemezhető. A történelemben élő embernek sok egyéb mellett az is célja, hogy a lehető legjobban, és számára leghasznosabban megismerje elődeinek életét. Ezért arra törekszik, hogy megközelítő szinkronitás alakuljon ki a cselekvő-elkövető ember akarata, célkitűzése és cselekvése, valamint mindezek megítélése között. A megvalósult cselekvés és annak képződménye, amely pozitív vagy negatív eredményként jelenik meg a képződmény kialakulásakor, az idő tényező folyamatossága mellett rugalmasan, vagy mondhatni a dialektika törvényszerűségei által jellemezhetően fejlődik. E fejlődés későbbi, vagy nem kielégítő érzékelése, illetve a megértés hiányosságai miatt alakulhat ki — társadalmi szinten is — az a csalóka kép, hogy ismét visszautaljak a mottóra, miszerint az ember —aki éppenséggel történész— szubjektív szerepe nagyobb a szükségesnél. Tekintettel arra, hogy e kis „történeti krokik" élő: hús-vér embereket, és cselekvéseiket kívánja mérlegre tenni, úgy vélem a fent jelzett folyamat nyomatékos hangsúlyozása szükséges, sőt indokolt. Amint a mottó is igazolja e téren, és nemcsak a napi gondolkodás szintjén, hanem az intellektuális megismerés területén is számos, többé vagy kevésbé negatív tartalmú felfogás él. Ezek hatása nem lebecsülendő. Tekintettel mindezekre, úgy véltem helyes, ha mindenekelőtt a másik „féllel" való egyet nem értést megfogalmazom. A mottó ezt is kifejezi. De figyelmeztet arra, hogy a gondolkodás szintjén is megkülönböztessük a cinikus, az „úgyis minden mindegy" megítélést, és az idő múlását, a tények folyamatos fejlődést, mozgását mérlegelve fogadó szekpszist. Ennek az általános elvnek a hangsúlyozása a történelmi múltban, félmúltban és a jelenben cselekvő ember megítélése miatt lényeges. 28