Horváth István szerk.: Múzeumi Mozaik 1991/1. szám (Salgótarján)

Letűnt "Kocsma-csillagok" Salgótarján egén: A Pannonia

rum, likőr és édesített pálinkák gyártásával és szesz nagybani árusításával, később mindennemű szeszes italokra vonatkozó ügynökösködéssel és bizo­mánnyal bővült üzletköre. 1924-ben önálló lett, s nevéhez fűződik a Pannónia második felvirágoztatása. A Pannónia átvétele után a pályája egyre feljebb ível. Rövid idő alatt igazgatósági tagja lesz a Vendéglősök és Szállodások Szövetségének, beválasztják az ipartestület elöljáróságába, majd városi kép­viselő és törvényhatósági bizottsági tag. Háznagya volt az OMKE-nak, aztán választott tagja. 1926-ban már egy újonnan átalakított, a legkényesebb ízlésnek megfelelő szállodát és kávéházat hirdet a Salgótarjáni Almanachban. Dornyay salgótarjáni kalauzában a Pannónia mint 12 szobás nyári kerthelyiséggel, kitűnő konyhával, szórakoztató játékokkal ellátott szálloda tűnik fel, ahol kitűnő fajborok és frissen csapolt sör mellett cigányzene szórakoztatja a látogatókat A nagy gazdasági válság ideje alatt megcsappanhatott a Pannónia forgalma, ha Nagy tulajdonos 1932 májusában az árleszállítás eszközéhez folyamodott A közterhek és más költségek növekedése Nagy Józsefet is igen érzékenyen érintette, ahogy ezt az 1936-38 évekre kivetett italmérési illeték elleni felleb­bezéséből láthatjuk. 1934-ben Nagy második üzletet nyitott, a Losonczi utca 28. szám alatü Liget vendéglőt vette bérbe. 1940 szeptemberétől a Pannónia ^Ullimil HU •• Hl |ll llllll •« HI|l«Hiriffl*IUI IM" ItlllHHll lit IIIIIIINIIII liriMlllllf H|| |HlH|||ltHlll |1CMII| |ll*nit|l*Mll| {PANNÓNIAI I SZÁLLODA, ÉTTEREM ' | I — ÉS KÁVÉHÁZ. — j s Nyári kerthelyiség, kitiinö konyha, szó­§: rakoztató játékok, naponta cigányzene, = I Kitűnő fajborok és frissen csapolt sör § = kapható. — Az utasokat kényelmes szo- 'l s 1 bák és pontos kiszolgálás fogadja — ^ £ A főtéri állomás szomszédságában Kis- s % utca és a Régi posla-utcai sarok. — — M I Tulajdonos: NAGY JÓZSEF. ||| l|]P J = Telefon szám 45. = ^NnilumliHmlHlitnlflfiuill bi«iiltlUiullllii«i4ltfiritltliitiilJltittillliiiiitlJii(iiflltiiiill]lj»iai; liMiilfl illiiiiiilliiinii># Hirdetés Doniyai Béla salgótarjáni kalauzából

Next

/
Thumbnails
Contents