Horváth István szerk.: Múzeumi Mozaik 1991/1. szám (Salgótarján)
Letűnt "Kocsma-csillagok" Salgótarján egén: A Pannonia
A századele ji Salgótarján kávéházi életéről nem túl hízelgő képet festettek a helyilapok. "A mi kávéházaink legtöbbje olyan tanya, mely rejtett zuggal szolgál a törvénybe, tisztességbe ütköző különböző cselekmények elkövetésére. Ezek között a legerősebb a hazárdjáték. Nem új dolog régi ismert kórjelensége ez kávéházainknak". Az egyik kávéházban pl. egy kisiparosokból, ügyvédekből, kiskereskedőkből álló társaság több száz, egyikük pedig 1400 koronát veszített a makaó nevű játékon. Mint később a Korona kávéház tulajdonosának tülakozó nyüatkozatából kiderült az eset a Pannónia kávéházban történt Kellett is vigyázni a Korona tisztes hímevét mert a legtöbb zűr - a sajtó rendőrségi jelentései szerint - ott volt. Általános lehetett azonban Salgótarjánban a kávéházak kártyabarlang szerepe, ha a legelitebb helyeken: a fent említett Pannoniában de a Vadász szálloda kávéházában este, de nem ritkán nappal is a belépő egymás mellé rakott asztalokat talált ahol "veszettül csapkodták a kártyát". Az itteni helyzetre is ráülett Benedek Elek megállapítása a fővárosi kávéházak erkölcsi mételyt terjesztő szerepéről, hogy^ a kávéházakat nem is a jövedelemből, hanem a kártyapénzből tartják fenn. Fekete betűkkel íratott be a város és szállodáinak, kereskedéseinek történetébe 1905. január 26. A képviselőválasztások alkalmával a függetlenségiek tüntetése esztelen tombolássá fajult tömegek romboltak, fosztogattak. Mintegy 3-4 ezres tömeg betörte a szabadelvű választók ablakait, feltörte és kirabolta az üzleteket Ostrom alá vették a Pannónia és Vadász szállókat Betörték az ajtókat összetörték az asztalokat székeket csülárokat elvitték a poharakat abroszokat evőeszközöket képeket pénzt kiittak minden italt. A rombolást végülis csak 300 katona és 30 csendőr Salgótarjánba érkezése fékezte meg. (14 évvel később 1919. január 2-3-án kísértetiesen megismétlődtek az események, szintén antiszemita éllel, de nem politikai indíttatással. Az anyagi helyzet romlása, az. általános létbizonytalanság miatt elégedetlenkedő tömeg szinte kizárólag zsidó üzleteket fosztott ki. Megkülönböztetés nélkül kiraboltak kocsmákat, élelmiszer-, ruházati és ékszerboltokat) A Vadásszal ellentétben a Pannónia ekkoriban elég szűk körű társaság programjait bonyolította le. Többnyire az ezres nagyságú izraelita lakosság tartotta itt különféle rendezvényeit időnként pedig hitközségi esküvőket ültek. Néhanapján a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakegylete salgótarjáni csoportja rendezett egy-egy táncestet vagy éppen a tagság érdekeit szolgáló intézkedésekről tartottak értekezletet (Pl. fél 9-es záróra), de azért jutott hely a Budapesti Nemzetközi Orfeum előadásának is 1909 júliusában.