Horváth István szerk.: Múzeumi Mozaik 1991/1. szám (Salgótarján)

Kiállítások, rendezvények

viszonyaink között nem egyszerűen bővülő tudományos-kulturális-szociális szerepvállalásról van szó, hanem egy meglehetősen komplex és ellentmondásoktól sem mentes jelenség- illetve f olyamatrendszerről. A negyvenes-ötvenes évek fordulójától meghatározó peremfeltételt jelent az új államhatalom monopollá való totális ideológiája, valamint ezzel összefüggésben az államosítás. Az 1950-ben állami kézbe kerülő és immár Palóc Múzeumnak nevezett intézményünk személyi ellátottságában és tevékenységének intenzitásában valamint rendszerességében hirtelen javulás következett be. Tudomásom szerint 1949-50-ben több kiállítást tekinthetett meg a közönség, mint az azt megelőző fél évszázadon át összesen. A tárlatok sorát jelzi a fonást, szövést, népművészetet bemutató néprajzi, a római- és középkori régészeti, a Balassagyarmat "fejlődését" bemutató politikai-helytörténeti, a Madách emlékét ápoló irodalomtörténeti és a nagybátonyi őstemetőt valamint a nagyüzemi gazdálkodás terméseredményeit bemutató politikai - agrárjellegű tematika. Emellett megindult a kutatást segítő szakkönyvtár módszeres kialakítása, másrészt azonban jelentős veszteség érte múzeumunkat közművelődési szempontból is. Az új kultúrpolitika döntéseként a Nagy Iván hagyatékából származó igen értékes könyvészeti anyagot 1950-ben az Országos Széchenyi Könyvtárba szállították. 28 db kódex, 30 db ősnyomtatvány, 370 db régi magyar könyv, valamint további muzeális értékű könyvek és kéziratok kerültek el a Palóc Múzeumból. Mindez az alig felbecsülhető érték azonban ma is a Palóc Múzeum s ezen keresztül a megyei önkormányzat tulajdonát képezi és az OSZK-ban csupán mint letét kapott helyet. Mára elhárultak a könyvészeti anyag visszahozatalának elvi akadályai. Azonban kiállíthatóságának szigorú biztonsági és állagvédelmi feltételei vannak, melynek biztosítása a jövő feladata, így mindeddig nem sikerült a ritka értékű anyagot visszaszereznünk, jóllehet a múzeumalapítás 100. esztendejében ennek szimbolikus értéke is lenne. A múzeumnak a szélesebb lakossági rétegek felé irányuló, az ötvenes évektől kibontakozó művelődési tevékenysége dimenzióiban a múlt századi múzeumtársulat célkitűzéseire rímel. Ahhoz hasonlóan hármas megnyilvánulási forma figyelhető meg: tanulmányok írása, kiállítások rendezése és különböző tárgyú előadások tartása. Ám az akkori időkhöz képest alapvető szemléletiideológiai, intézményszociológiai változások következtek be, amit a "közművelődés" "népműveléssé" válása érzékletesen szemléltet. Az első évtizedek önszerveződő, társadalmi - tegyük hozzá, hogy jelentős részt arisztokratikus