Horváth István szerk.: Múzeumi Mozaik 1991/1. szám (Salgótarján)

A IX. Természettudományi Kutatótábor

A IX. Természettudományi Kutatótábor 1990. augusztus 3. és 17. között rendeztük meg a Természettudományi Osztály táborát ezúttal Egyházasdengelegen. A táborozáshoz szükséges pénzt jórészt külső támogatók és pályázatok révén szereztük meg, de természetesen a résztvevőknek is hozzá kellett járulniuk a költségekhez. A tábor hagyományosan nomád körülmények között zajlik. A résztvevő 25 pásztói gimnazista és néhány "öreg törzstáborozó" sátorban alszik és nyílt tűzön főz. Sátrainkat ezúttal a falutól mintegy 1 km-re fekvő "Mogyorós"-ne­vű elhagyott gyümölcsösben ütöttük fel. Mivel a fák összefüggő árnyékot nem nyújtottak, sokat szenvedtünk a nagy melegtől és méginkább a reggeltől estig körülöttünk nyüzsgő darazsaktól. (A csípések számolását 22-nél abbahagy­tuk.) Az ivóvizet müanyagkannákban kézi erővel szállítottuk minden nap a leg­közelebbi falu-széli kútról. A tábor tudományos célja az volt, hogy a dengelegi homokbányából koráb­ban már leírt (HIR J. 1988, 1989 a, 1989 b) ősmaradványok számát kampány­szerű gyűjtéssel gyarapítsuk. A kitermelő brigáddal naponta kb. 1/4 m ho­mokot lapátoltunk egy jókora fóliára, ahol az a napsütésben kiszáradt. A ned­vességét vesztett és folyóssá vált homokot szárazon átszitáltuk. A szitálási maradékot a következő napon az iszapoló brigád vette kezelésbe. Ok a szitá­lást vízben is megismételték. Újabb szárítás után már egy olyan anyagot kaptunk, melynek tömege az eredetileg kitermelt mennyiségnek kb. 50-ed részére zsugorodott, és amely már koncentráltan tartalmazta a csigatöredékeket, csontokat, fogakat. Ezt a válogatóbrigád tagjai tábori asztalok mellett nézték át kartonpapírra szórva minuciózus pontossággal. Naponta 4-5 határozásra alkalmas fogacska került így elő, melyek jelenleg fiolában várják a tudományos feldolgozást. Többsé­gében a már eddig ismert fajok leleteit sikerült gyarapítani. Egyetlen igazi újdonság egy repülőmókus, melynek ma élő rokonai Délkelet-Ázsia trópusi erdőiben honosak.

Next

/
Thumbnails
Contents