Horváth István szerk.: Múzeumi Mozaik 1990/2. szám (Salgótarján)
XV. Nógrád Megyei Honismereti Tábor, Mátraalmás, 1990.
hatnánk negativ élményeinket. Mi az ok? Az egyik biztosan a falu földrajzi elzártsága /az út 1947-ben épült meg/, amelyből az endogámia származtatható. Az elzártság kulturális értelemben is felfogható, hiszen magyar környezetben szlovák község /a közeli szlovák falvakkal jóval kevesebb volt a közlekedés, mint a palóc Szuhával, Mindszenttel, Dorogházával/, paraszti környezetben félparaszti-félmunkás lét. Kikristályosodott szokásokat, népművészetet nem fedeztünk fel; a kitelepítés az egyéni és közösségi tudatot egyaránt csonkította; s azt csak sejtjük, hogy az endogámia milyen tudati és emocionális nyomokat hagyott; ha mindezt számba vesszük, valahol az alkoholizmus gyökereinél vagyunk. Ennél pontosabb magyarázatot jelenlegi ismereteink birtokában nem tudunk adni. Devianciának tekintettük a falu életének egészét átható, szembetűnő igénytelenséget, melyet tünetként értékeltünk, s okait az előbb leírtakban véltük megtalálni. Eredményeinket elemezve nyílván szembetűnik az olvasónak, hogy vajmi keveset mondtunk arról, milyen is volt Mátraalmás 1945-6o között. A leírtaknál nyilván többet tudtunk meg, a legfontosabb mégis az, hogy a vizsgált időszak a múlttól és a mától vajmi kevéssé különbözik, önállóan nem, csak a falu egész történetének elemzésében ragadható meg. Ehhez azonban a munka folytatására van szükség, melyet 1991-ben, a XVI. Honismereti Táborban remélünk. Kun Zsuzsa