Horváth István szerk.: Múzeumi Mozaik 1989/2. szám (Salgótarján)

Művészek és mecénások Salgótarjánban

Ezt az érzést nehéz visszahozni egy mai, 5o.ooo lakosú városba, ahol az emberek elszaladnak egymás mellett az utcán, a kiállításmegnyitók protokolláris ceremóniákká váltak s a müvészetpártolás mechanikus elemkkel terhelt. Érdekes nyomon követni, hogy milyen örömet szerzett a város polgárainak egy akkori köztéri vagy templomi műalkotás megszületése. Sajátjuknak tekintették s létrejöttét pénzecskéjükkel segítették, megszületését figyelték. Az újság hírül adta, hol tart most éppen Bona Kovács Károly a 25. losonci gyalogezred emléktáblájával, éppen mennyi pénz folyt be a szervezőbizottság kasszájába s, hogy József főherceg elvállalta az emlékmű leleplezését, vagy micsoda csodát művelt Bátki József az Izraelita templom freskóival, vagy Fayl Frigyes melyik képe szerepelt egy budapesti kiállításon. Most, bár megcsappant számban, de még közöttünk élnek az utódok a tanítványok, a tisztelők. Emberi értékeiket, emléküket még fellelhetjük az ő elbeszéléseikben. Ezek a szép élmények ugyan kiszínezik elhomályosult alakjukat, mégis emberségük s művészetük felidézhető belőlük. Bátki József 1877-1948-ig élt. Salgótarján közelében Zagyvarónán született. Sokáig volt távol szülőhelyétől - Rozsnyón volt diák, Budapesten, Párizsban, Münchenben és Gratzban tanulta mesterségét, s Budapesten dolgozott 57 éves koráig. Dolgozott Roth Miksa üvegtervező műhelyében, készített textilterveket, restaurált képeket, freskókat, mellette kiállításokon is résztvett szobraival, festményeivel. Már idősebb korában telepedett le Salgótarjánban s vált egyre ismertebbé a neve az ittlakó emberek és művésztársak között. Bona Kovács Károly 1897-197o-ig élt. Salgótarjánban született s mikor 17 évesen Budapestre került saját erejéből próbált egyre közelebb kerülni a művészetekhez, még a háború után beiratkozhatott a Képzőművészeti Főiskolára, ahonnan Párizsba került. Saját erejéből próbált egyre közelebb kerülni a művészetekhez, még a háború után beiratkozhatott a Képzőművészeti Főiskolára, ahonnan Párizsba került. Itteni évei alatt válik képzett művésszé. 193o-ban jön végleg haza Salgótarjánba, ahol nevét már ismerik s megrendelések özönével árasztják el. Körülötte tömörülnek a város művészetére szomjazó fiatalok.