Horváth István szerk.: Múzeumi Mozaik 1989/1. szám (Salgótarján)

Ceruzavonások Teleki László politikai arcképéhez

Mint ahogy ez ismert, vagy megismerhető, a Teleki család Erdélyben jelent meg a politikai, a közéleti pályán, a XVI. sz. során. Magyarországon a XVIII. századtól kezdve ismerősen cseng ez a név. A családban katona, politikus, közéleti személyiség, hivatalnokok nagy számban találhatók. Visszaidézve a sziráki konferencia gondolatát, érdemes azon meditálnunk, hogy vajon azoknak a nagyhírű családoknak, amelyek a magyarság, a nemzet történetében tényszerűen nagy súllyal bírtak és jelentős szerepet vittek a korai és az újkori történelmünkben egyaránt, hogyan és miként őrizzük meg a múltját, a mentalitását, hogyan és miként öröklődött át a sok nemes vonás napjainkba. Sok csalódástól kell megvédeni magunkat, de nem árt, ha tudjuk hogy bizony e tekintetben is herdáló volt a mi magatartásunk. Pedig lehetett volna mód arra, hogy ebből az igen bő forrásból meríthessünk. Térjünk vissza a Teleki családhoz. Az Apafi fejedelem melletti katonáskodás, tanácsadói munka, a könyvtáralapítás, a tudományszervező tevékenység egyértelműen igazolja azt, hogy a családnál a politika, a műveltség, a nemzeti gondolkodás szorosan és szervesen kapcsolódott és élt együtt. Ezek nem mesterségesen kialakított folyamatok és nem is természetellenesen szétválasztható, hiszen a mindennapokban jelentek meg. Ez olyan első tanulság az előadásom során amit a ma emberének is érdemes tovább vinni, és megőrizni úgy, mint ahogy a Telekiekkel foglalkozó egyik legjelesebb történészünk - Kosáry Domokos - megfogalmazta. A Telekiek olyan politikusok voltak, akik figyelembe vették a realitást, és ennek a szemléletnek megfelelően készültek a politikus pályára. Szabadjon megfogalmaznom itt a második tanulságot: némely mai politikus botcsináltságát nézve az ember csodálkozik, hogy mai közösségi ügyeink intézését hogyan van bátorságuk felvállalni. De vizsgáljuk tovább, milyen személyiség jegyekkel bírt Teleki? Most megint összefoglaló minősítést fogalmazok meg: mélyen modern érzésű, nyitott felfogású személyiség volt, akinek a belső szuverenitása, tehát szellemisége, önálló-