Horváth István szerk.: Múzeumi Mozaik 1988/2. szám (Salgótarján)
Politikai, társadalmi életben való részvételét csak címszavakban illusztrálom: Országgyűlési képviselő, Népköztársaság Elnöki Tanácsának tagja, a Hazafias Népfront Országos Elnökségének a tagja, a Magyar-Szov jet Baráti Társaság alelnöke. Volt megbízott külügyminiszter, a Köztársasági Elnöki Hivatal vezetője, Országgyűlés alelnöke, a Kultúrkapcsolatok Intézetének elnöke, a Magyar Újságírók Országos szövetségének elnöke, Művelődésügyi miniszterhelyettes. Mindez a felszabadulás után. Oe bekapcsolódott és vezető szerepet is vállalt az antifasiszta mozgalomban. 1942-ben aláírta a Történelmi Emlékbizottság felhívását, felkérte Pátzai Pált a Petőfi-emlékplakett elkészítésére, amit sokan viseltek 1942 márciusában. Még felsorolni is sok. Újságírói pályafutása is sokrétű. Fiatalon az Est lapoknak először külső, /amerikából küld tudósításokat/ majd belső munkatársa. Kritikákat ír a Magyarországban, de mikor ezeknek a lapoknak a haladó szelleme megszűnik Bajcsy-Zsilinszky Endrével megalakítják a Független Magyarország című folyóiratot. Sokszor szól a fasizmus ellen lapjában. 1948 végétől 1951 januárjáig, majd 1957 szeptemberétől haláláig, 1972. november 2o-ig volt a Magyar Nemzet főszerkesztője. Újságírói pályafutásától elválaszthatatlan a képzőművészeti élettel való foglalkozása. Miután Amerikából hazajön felfedezi és propagálja az oppozícióban lévő, haladó, ellenzéki képzőművészek tevékenységét. Ebben az időben az Est-lapokban ír. Már eddigre elfogadott újságíró, műértő, műkritikus. Otthonos volt az iparművészetben, /népi kerámiákat is gyűjtött nagy szakértelemmel/ fotózásban, építészetben, reklámgrafikában, könyvművészetben, szobrászatban. Sok kritikát irt, kritikái beleérzések voltak, egyedi hangvételűek a magyar sajtóban. "Művészportréi remekművek, felérnek egy festménnyel, művészfotóval. A művész belső lényegét, művészek értékét szavakban igy kifejezni keveseknek adatott meg" - írja Radó György. Humanista minden írása, de nem viselte el a modorosságot, az utánzást, felkészületlenséget, aránytalanságot. De ezt is olyan jóindulatúan teszi, hogy a kritizált művészek többsége jőtanácsként veszi, nem pedig "lehúzásként". Mindenkit előítéletek nélkül, objektíven tudott megítélni.
