Horváth István szerk.: Múzeumi Mozaik 1988/2. szám (Salgótarján)

Politikai, társadalmi életben való részvételét csak címszavakban illusztrálom: Országgyűlési képviselő, Népköztársaság Elnöki Ta­nácsának tagja, a Hazafias Népfront Országos Elnökségének a tag­ja, a Magyar-Szov jet Baráti Társaság alelnöke. Volt megbízott kü­lügyminiszter, a Köztársasági Elnöki Hivatal vezetője, Országgyű­lés alelnöke, a Kultúrkapcsolatok Intézetének elnöke, a Magyar Újságírók Országos szövetségének elnöke, Művelődésügyi miniszter­helyettes. Mindez a felszabadulás után. Oe bekapcsolódott és ve­zető szerepet is vállalt az antifasiszta mozgalomban. 1942-ben alá­írta a Történelmi Emlékbizottság felhívását, felkérte Pátzai Pált a Petőfi-emlékplakett elkészítésére, amit sokan viseltek 1942 márciusában. Még felsorolni is sok. Újságírói pályafutása is sokrétű. Fiatalon az Est lapoknak először külső, /amerikából küld tudósításokat/ majd belső munkatársa. Kritikákat ír a Magyarországban, de mikor ezeknek a lapoknak a haladó szelleme megszűnik Bajcsy-Zsilinszky Endrével megalakítják a Független Magyarország című folyóiratot. Sokszor szól a fasizmus ellen lapjában. 1948 végétől 1951 január­jáig, majd 1957 szeptemberétől haláláig, 1972. november 2o-ig volt a Magyar Nemzet főszerkesztője. Újságírói pályafutásától elválaszthatatlan a képzőművészeti élettel való foglalkozása. Miután Amerikából hazajön felfedezi és propagál­ja az oppozícióban lévő, haladó, ellenzéki képzőművészek tevékeny­ségét. Ebben az időben az Est-lapokban ír. Már eddigre elfogadott újságíró, műértő, műkritikus. Otthonos volt az iparművészetben, /népi kerámiákat is gyűjtött nagy szakértelemmel/ fotózásban, é­pítészetben, reklámgrafikában, könyvművészetben, szobrászatban. Sok kritikát irt, kritikái beleérzések voltak, egyedi hangvételűek a magyar sajtóban. "Művészportréi remekművek, felérnek egy fest­ménnyel, művészfotóval. A művész belső lényegét, művészek értékét szavakban igy kifejezni keveseknek adatott meg" - írja Radó György. Humanista minden írása, de nem viselte el a modorosságot, az után­zást, felkészületlenséget, aránytalanságot. De ezt is olyan jóin­dulatúan teszi, hogy a kritizált művészek többsége jőtanácsként ve­szi, nem pedig "lehúzásként". Mindenkit előítéletek nélkül, objek­tíven tudott megítélni.

Next

/
Thumbnails
Contents