Horváth István szerk.: Múzeumi Mozaik 1988/2. szám (Salgótarján)

MIÉRT NEM LETTEM ÉN KORJEGYZŐ TARNÓCZON Álmaimnak vágyát, boldogságom netovábbját elértem, kezembe nyomták az oklevelet, melylyel választható lettem falusi pennává. Nem cseréltem volna egy dondeer német fejedelemmel, Bánffyval pedig még úgyse, mert akkor kezdették legjobban szidni. /Hasznára vált, mert azóta megifjodott és meg is hizott/ Vártam két hétig, három évig, üresedés nem volt, mert a járásban többnyire fiatal jegyzők uralkodtak, akarom mondani szolgáltak és daczára sóhajaimnak egyik sem akart tüdőgyulladást vagy sorvadást kapni. Irigységgel néztem őket banketteken, egészségesek voltak; ettek mint a farkas, ittak mint gödény és látszott rajtuk, hogy Matuzsálem korát akarják elérni. De a türelmem rózsát termett - azaz a rózsa másnak jutott, nekem pedig a tövise. Ugyanis a tarnőczi kör megüresedett. Teljes apparátussal hozzáláttam a dologhoz; háromszor gyóntam, mindennap misét hallgattam, a plébános az én pártomon volt és vele jött a templomgazda is. A községi birák fizetését nem tartottam elégnek, a népnek pedig megigértem, hogy a körorovosi állásokat megszüntetjük. Lelkesedtek érettem az egész vonalon és kilátásaim nagyszerűek voltak. Eljött a választás nagy napja, a községek képviselő testületei egybe voltak gyűlve és néhány csökönyös választó kivételével azón nevemet hangoztatták. Megválasztatáson! biztos voltát tanusitja azon jeles körülmény is, hogy a község derék korcsmárosa, a ki egyúttal virilis képviselő is volt, nyolcz nap óta hitelbe adta a kosztot. Hárman voltunk pályázók s mind a hárman fekete salon ruhában voltunk - uram bocsás, rajtam lakkczipŐ is volt - ünnepies arczczal bevonultunk az ülésterembe. A választást megkezdő beszédem el volt készitve, áradoztam benne a kitüntetés és háláról, szuperlativusra emelve azeljáró főszolgabíró és a bölcs közképviselőtestület méltányosságát. Három teljes napot fordítottam beszédem kidolgozására, melyben gyönyörű szemelvények voltak Kossuth Emlékirataim -bői, Széchényi Hitel -éből és Eötvös Karthausi -jáből. És ezt a remekmüvet, mely a jelenlévő urak szivét megdobogtatta s a parasztokat megríkatta volna, nem mondhattam el. Egy oly jelenet következett, mely teljesen