Horváth István szerk.: Múzeumi Mozaik 1988/1. szám (Salgótarján)

Iványi Ödönre emlékezünk

Dönci véleményei mégha sokszor szellemes, humoros formában fejezte ki azokat, etikailag, gondolatilag mindig mélyen megalapozottak, őszinték voltak. Egyenesen, kertelés nélkül - de nem a végső igazság birtoklása fellengzős pózában - fejtette ki nézeteit, amelyeknek hitelét következetessége, nagymértékben fokozta. Bár igen mély érzésű volt, kerülte az érzelmességét. Ezeket a tulajdonságait gondolom sokan tapasztalhatták azok közül, akik őt közelebbről megismerhették . Ezért inkább egy olyan dologról beszélnék, amely szorosan összefügg művészetével. Nevezetesen alkotói módszerének egy nagyon sajátos, jellemző vonásáról. Arról a munkastílusról, amelyet az évtizedek alatt gyakran volt módomban megfigyelni hiszen műtermünk rendszerint egymás mellett volt. Eleinte ugyanis némi gyanakvással - mert szeszélyességnek hittem - később annál nagyobb megbecsüléssel, tisztelettel konstatáltam azt, ahogy képein dolgozott. Azt, hogy rögtönzésnek tűnő módon egy-egy képet egy-egy délelőtt többször is, legalább két-háromszor átfestett. Hányszor láttam azt, hogy egy szerintem komplett állapotban lévő képet egy óra múlva - kis cigaretta szünetet tartva - újból megtekintve egészen más variánsban, kompozícióban találtam! Azt hiszem nincs egyetlen műve sem ami nem így született volna, nem ilyen átváltozásokon keresztül öntött végleges formát. Az egy külön mesterségbeli erénye volt, hogy mindezek ellenére műveit nem elnyúzottság, kiagyaltság, hanem üde frissesség jellemzi. Olyan művészi alkat következménye volt ez a módszer, amelyiket magas fokú igényességből fakadó örök elégedetlenség, állandó teljességre való törekvés jellemzett. Festészeti technikáját azért alakította úgy, hogy - igaz művészre vallóan - a jónál is mindig jobbat produkálhasson. Tamás Ervin festőművész /Összeállította: Bagyinszky Istvánná/