Horváth István szerk.: Múzeumi Mozaik 1986/2. szám (Salgótarján)

Zólyomi József: A múzeum történetéből

Az ötvenes évek második felében több személyi változásra került sor az intézményben. 1956-ban Patay Pál, a Nemzeti Múzeumhoz került, Fehér Juliánná néprajzost Balassagyarmatra helyezték, Manga János 1957-58 évekre a Népművelési Intézet igazgatói tisztét vette át. Ezekre az évekre Kiss György régészt bízták meg a múzeum vezetésével, majd annak távozásával Fehér Juliánná lett az igazgató. 1957 novemberében egy néprajzos gyakornokot helyeztek az intézménybe. 1958 decemberében Fehér Juliánná a Műemléki Felügyelőségnél vállalt állást, 1959. január l-től december 31-ig ismét Manga János kapott megbízatást a múzeum vezetésére. Az 1963-as esztendő fordulópontot jelentett a vidéki múzeumok történetében. Május l-től került sor a múzeumok decentralizálására. A pécsi példa, ahol már I évvel korábban tanácsi kezelésbe kerültek a múzeumok, azt bizonyította, hogy a tanácsok jó gazdái lehetnek a múzeumoknak. A tanácsi kezelésbe vétel kedvezően hatott a Palóc Múzeumra is. Személyi álLománya megnőtt. Mint a múzeumi szervezet központja, Lehetőséget kapott a restaurátor osztály létesítésére egy, majd később két munkatárssal. A négyórás munkaidővel dolgozó adminisztrátort nyolcórásnak sikerült kinevezni. A pénzügyek intézésére is egy főfoglalkozású munkaerőt biztosítottak. A kedvező változást azonban igazán az jelentette, hogy az intézmény költségvetése megsokszorozódott. A minisztériumi 150.000 forintos évi költségvetés helyett közel egymillió forinttal lehetett gazdálkodni. A gyűjteményfejlesztésre, annak tudományos feldolgozására hivatott muzeológusok kedvezőbb feltételekhez programozhatták át gyűjtési, kutatási terveiket. A korábbi 800-1000 forintos tárgyvásárlási keret tervszerűbb múzeumi tárgygyarapítás feltételeit nem biztosította. Több és értékesebb tárgyat csak akkor tudott gyűjteni a muzeológus, ha az alkudozó képességét kifejlesztette. A számszerűségre törekvő főhatóság nem mindig célszerű intézkedése a tárgyi gyűjtemény elszegényedéséhez vezetett. Ha a muzeológus az évi ezer forintos tárgyvásárlási keretet egy pár piros csizmára költötte, amelyből a gyűjteményben még egyetlen darab sem volt, s újabb felbukkanására sem lehetett számítani, az év végi statisztikába a néprajzi tárgyak gyarapodási számához azt írhatta be, hogy kettő darabbal gyarapodott a gyűjtemény. Erre néhány napon belül megérkezett a főhatóság feddő levele, amelyben keveselte a begyűjtött néprajzi tárgyak számát, ennek ismételt előfordulásától óvva intett.