Horváth István szerk.: Múzeumi Mozaik 1986/2. szám (Salgótarján)
A 95 éves Palóc Múzeum köszöntése /Praznovszky Mihály/
Mára a Palóc Múzeum a megyei művelődési élet egyik meghatározó intézménye lett. Mint idegenforgalmi nevezetesség jól rendezett látványos kiállításaival a megyébe látogató idegenek sokaságát vonza. Mint szellemi műhely a megyei néprajzi kutatás fellegvára s egyúttal kutatásai révén regionális feladatokat is végez, hiszen a palócság kultúrájának feltárásával szervesen kapcsolódik az országos kutatási feladatokhoz. 5 nem lebecsülendő az a tevékenysége sem, amellyet a megyében élő nemzetiségek - szlovákok,, németek - tárgyi és szellemi emlékeinek feldolgozására válla Ikoz i k. Kevés múzeulógus-szakember dolgozik a Palóc Múzeumban, de munkájukat eredményesen végzik. Jelenlétük a város szellemi életében is meghatározó, a múzeumi szervezet egészében pedig példamutató szakmai igényességükkel tűnnek ki. Sikerrel honosították meg az új. múzeumi területeket is, mint pl. a helytörténet vagy a közművelődés. Ez a kis füzet, amit jó szívvel ajánlunk az olvasónak egy öt évvel ezelőtti tudományos ülésszak előadásainak összefoglalója. A bennük foglaltak felett nem járt el az idő: sőt az újabb kutatások megerősítették mindazt amit a jeles szerzők Nagy Ivánról vagy a múzeum históriájáról írt Két előadás szövege technikai okok miatt hiányzik a kötetből. Az egyikben Esze Tamás professzor foglalta össze Nagy Iván ifjúkorát, a másikban Baráth Ferenc szólt a múzeum közművelődési gyakorlatáról. Mindkettő a kutatók rendelkezésére áll a múzeum adattárában. A múzeum most 95 éves. Néhány esztendő s máris a centenáriumot köszöntheti. Nagy feladat előtt állnak az intézmény dolgozói. A múzeumnak külsőleg és belsőleg is meg kell újulnia a jeles napra. Az épület műszaki felújítása, új állandó kiállítás készítése mellett komoly szakmai teljesítményeket is elvárunk, mint pl. a megyei népművészeti monográfia készítése vagy a német nemzetiségi kutatás monografikus igényű végzése. Bízvást remélhetjük, hogy az eddigi hagyományai, eredményei s jövő sikeresen megoldandó feladatai továbbra is igazolják a Palóc Múzeum esetében is azt, amint a múzeumalapító Nagy Iván 1892-ben így fogalmazott meg a helyi múzeumok céljáról szólván: