Horváth István szerk.: Múzeumi Mozaik 1986/2. szám (Salgótarján)

Nagy Iván életútja / - életrajzi mutató - /

Nagy Iván életútja ( életrajzi mutató ) 1824 július 18-án született Balassagyarmaton, Nagy Ferenc /Nógrád vármegye Levéltárosa/ és Gebhard Anna legifjabb gyermekeként. Elemi tanulmányait családi környezetben kezdte, majd az újonnan épí­tett balassagyarmati nemzeti iskolában fejezte be. Gimnáziumi tanulmányait Egerben, Esztergomban és Vácon végezte. 1841-1847 között felsőfokú tanulmányokat folytatott a váci papnevel­dében, ám utolsó vizsgája előtt pár nappaL lemondott a papi hivatásról. I845-től résztvett a Kisfaludy Társaság - Erdélyi János vezette ­népdal gyűjtő mozgalmában. 1847 augusztusa - 1848 augusztusa között mivel ügyvédnek készült, Lo­soncon az első, Pozsonyban a második évi jogi tanulmányokból vizsgát tett. 1847-ben a Honderű közölte a Magyar hitrege tani eszmék c. dolgoza­tát, 1848-ban pedig az Akadémiai Értesítőben Toldy Ferenc lehozta Két ha­di zászlóról készült leírását. 1848 márciusában jelen volt a pozsonyi országgyűlésen. 1848 nyarán Balassagyarmatról Pestre költözött, ahol július 2-án fel­esküdött kir.táblai jegyzőnek. 1848 augusztus 17-én jelentkezett honvédnek. A Dunántúlon állomásozó Vil. honvédzászlóajtól rövidesen a 49. honvédzászlóalj 2. századához ke­rült, majd mint hadnagy a déli hadseregnél szolgált. A szabadságharc bukása után, 1849 szeptemberétől tizenegy hónapon át a Nógrád megyei Buják községben húzódott meg, s bár 1850 augusztusában mint volt honvédet feljelentették, Zsiga bátyja jótállása mellett ideig­lenesen szabadon hagvták. 1851 végéig Balassagyarmaton élt, történelmi tanulmányokat folytatott, a családi irattárat, könyvtárat rendezte. November 28-án bírói államvizs­gát tett Pesten. 1851 decemberétől 1852 októberéig a gróf Berchtold-családnál volt ma­gántanár. Velencébe kisérte a családot, ahol a Magyar Tudós Társaság szá­mára Gritti Alajos életére vonatkozó adatokat gyűjtött. 1852 októberétől Balassagyarmaton, Bodnár István ügyvéd mellett ügyé­szi helyettes volt, 1854-ben önállósította magát.

Next

/
Thumbnails
Contents