Horváth István szerk.: Múzeumi Mozaik 1986/1. szám (Salgótarján)

Munkásművelődés a Palóc Múzeumban

Az együttműködési szerződésben megfogalmazódott, hogy a szocialista brigádok rendezvényeink technikai kivitelezésénél szükség esetén segít­séget nyújtanak. A brigádok tagjai kérésünknek mindig eleget tettek. Jelentős segítséget kaptunk tőlük a nógrádgárdonyi raktár rendezésénél, dexion polcozásánál, az új kerám Îaraktár polcozásánál, költözésénél, a minden évben megismétlődő tavaszi nagytakarításnál, a Palóc Ház és ud­var rendbetételénél, az időszaki kiállítások rendezése előtti technikai kivitelezésénél és rendezés utáni takarításnál. Tudjuk, hogy programjaink, a társadalmi munkák nem látványos dolgok. Ugyanakkor úgy gondoljuk, hogy hasznosak, eredményesek, hisz egyrészt rendezvényeink, másrészt a társadalmi munkák során a brigádok tagjai meg ismerik múzeumunk munkáját, gyűjteményét. A brigád maga is tevékenységünk cselekvő részévé válik, s ha már tettek valamit és látják, hogy nem csak egy formális kapcsolatról van szó, ha­nem tudják, hogy az ő munkájukra is szükség van, úgy egy kicsit maguké­nak érzik a múzeum ügyét. Azok a szocialista brigádok, akik az együttműködési szerződésben meg fogalmazott -követelményeknek eleget tesznek, egy-egy igazolványt kapnak, mellyel Nógrád megye múzeumait, kiállítóhelyeit díjmentesen látogathat­ják. Az elmúlt időszakban sikerrel működünk együtt a Kőbányai Porcelán­gyár helyi üzeme, a Kábelgyár, a Fémipari Vállalat, a BFK, a Vízügyi I­gazgatóság és a Városgazdáikodási Vállalat közel húsz szocialista bri­gádjával . B.F. RÉGI IDŐK HUMORA Német kedélyesség No hallja ön, először kiöntötte a seremet, azután szivarral lyukat ége­tett a kabátomon és most bárgyú tuskónak nevez, ha még egy szót szól más asztalhoz ülök. Nógrádi Lapok és Honti Híradó 1885. július 21.

Next

/
Thumbnails
Contents