Horváth István szerk.: Múzeumi Mozaik 1986/1. szám (Salgótarján)

Egy különös sors a felszabadulás után

Egy különös sors a felszabadulás után Fuggerth Ferenc neve a megyei sajtótörténetben tűnik elénk először, ő volt az, aki a felszabadult Nógrád első újságját megindftotta. Persze túlzás újságnak nevezni a Herencsényben készült kézzel írt Magyar Betű cimü lapot, de kétségtelen tény, hogy február 5-től március 26-ig megje­lent nyolc szám sajtótörténeti érdekesség. Minden cikkét maga Fuggerth írta. Aztán már márciusban Lapkiadási kérvényt adott be a Miniszterelnök­séghez, de kérését egyelőre elutasították. De ott találjuk a nevét a Munkás Szó szerzői között is. 1947-től szerepel gyakran, később mint a szerkesztő bizottság tagját említette egy dokumentum. Oczel János 1947 augusztus 12-én adott ki egy igazolást arról, hogy Fuggerth Ferenc elv­társ a Nógrádi Újság terjesztője /ez a lap új neve/ és a szerkesztőség és a kiadóhivatal megbízottja. Ekkor már Fuggerth szoros kapcsolatban állt a Nógrádmegye című pa­rasztpárti lappal. Egy árpilis 23-án kelt dokumentum szerint Fuggerth Ferenc író /!/ a szerkesztőség és a kiadóhivatal ügyeit fogja intézni. Tagja a szerkesztőségnek s mint ilyen feladata a lap nyomdai előállítá­sának felügyelete, a terjesztés megszervezése, előfizetőgyűjtés stb. Mindezekért meghatározott javadalmazásban is részesül. Ez a kapcsolat ott is látszik, hogy 1947 június 2-án a Munkás Szó és a Nógrádmegye Fuggerth személyében megállapodást kötött. E szerint Fuggerth a Munkás Szót a balassagyarmati és a rétsági járásban terjeszti s 50 %-os részesedést kap az eladott példányok után. Előfize­tőket gyűjt 40 %-os részesedéssel s hirdetéseket 30 %-os jutalékkal. S ez csak egy rövid részlete érdekes, izgalmakban nem szűkölködő éLeté­nek. Mozgalmas tevékenységét ő maga is többször összefoglalta a kor kí­vánalmainak megfelelő önéletrajzban, panaszos beadványokban. Lakott Ny írjespusztán, Balassagyarmaton és Salgótarjánban. Mint írja, számos beadványt készített első két lakhelyén a földreform ügyében, tár­gyalt, küzdött a demokráciáért a balassagyarmati reakció ellen. Lehívta a Nemzeti Színház társulatát az 1945-ös választások előtt műsort adni Balassagyarmatra. Iskolaszervező volt Nyírjesen ugyancsak ebben az év­ben.

Next

/
Thumbnails
Contents