Horváth István szerk.: Múzeumi Mozaik 1986/1. szám (Salgótarján)

Egy illatos kis levélke...

Testvérkém, Te boldog vagy. Ajkadon felcsendülhet a magyar dal, hiszen már szabad földön Élsz. De még nagyon sok Testvérünk sínylődik rabföldön. Ne feledkezzél el boldogságodban Róluk! Imádkozzál, hogy mielőbb szabadok lehessenek Ők is s addig ismig szenvedniük kell, ne szűnjenek meg szeretni az ő igazi hazájukat "Magyarországot", mégha életükkel is kellene ezért fizetniök! Imádkozzál áhítatosan, bizalommal a szívből fakadó imát meghallgatja a jó Istenünk. Ne szűnjék meg soha hinni, remélni Magyarország feltámadásában! "Hiszek egy Istenben. Hiszek egy hazában. Hiszek egy isteni örök igazságban. Hiszek Magyarország feltámadásában. Amen." De természetes, hogy e nagy boldogságot meg is kell érdemelnünk. Imádkozzunk, teljesítsük kötelességeinket Istennek tetszőén! Testvérkém közölni fogom címemet, s ugye fogsz Te is írni? Megírod a rozsnyói bevonulást s írsz arról a boldogságról, ami szivetekben él? A mellékelt kis csekélységeket felszabadulásod emlékére küldöm szeretettel . P.M. NÓGRÁDRÓL ÍRTÁK Losoncz a' mint van A' nők' társalgásáról, nem lehet,nem méltánylattal tenni említést; ezeknél saloni műveltséget találunk, 's saloni tónt, a' nélkül hogy mint ezek' sajnálatos jelleme, körökből a' műveltség száműzve volna. Vannak hölgyek, kik szükséges foglalkozásukon kívül az irodalomban is kívánnak ismeretet szerezni, kik szép test mellett, legszebb leküek; van hölgy ki a' szépiralmat ismeri, ki adakozásnál első, ki a' jelesb magyar észtermé kékből derék könyvgyűjteményt tart a' Hiteltől Kuthy novelláiig, ki Regélő mellett Pesti Hírlapot is forgat. Van hölgy, k' gyakran koszorúba fűzi ismerőseit, ki e' koszorúban maga a' szeretett rózsa, ki a' társaság' Ián nál maga a' kapocs, kinek lelkes intézkedései után történtek meg az eddig színi előadások is,'s kinek pipereasztalán hiszszük e'lapokat is meqlelhe tők.-"