Horváth István szerk.: Múzeumi Mozaik 1986/1. szám (Salgótarján)
Egy tudós báró
Természetesen nem róható fel Nyáry hibájául, hogy a temető korát nem tudta pontosan meghatározni. Bár a sírok legnagyobb részének korát a bronz mellékletek alapján helyesen állapította meg: ezek a ma pilinyi kultúrának nevezett későbronzkori népesség temetkezései voltak. /Elnevezésüket éppen erről a lelőhelyről kapták./ De a sírok között voltak korábbi, a hatvani kultúra szórthamvas sírjai, és későbbiek, a vaskori szkiták temetkezései is. Mindez Nyáry leírásából, a fennmaradt leletekből és nem utolsó sorban az általa leközölt rajzokból derül ki, ami már magában véve is újdonság, hisz a múlt század 60-70-es éveiben ritkaság számba ment a leletek rajzban való bemutatása. A Várhegyet - múlt századi szóhasználattal - konyhahulladék helynek határozta meg. Ez alatt valószínűleg a feltárt hulladékgödröket kell értenünk, vagyis úgy tűnik, hogy csak a telep szélén végzett rövid feltárást Hogy milyen éles szemű megfigyelő volt, azt a magyarádi ásatásáról szóló beszámolója igazolja. A korábban konyhahulLadék helynek vagy temetkezésnek tartott lelőhelyet egyértelműen elpusztult telephelynek nevezi. Erre a következtetésre az előkerült tapasztás-darabok alapján jutott, helyesen ismeri fel, hogy ezek a darabok a paticsfalú házak maradányai. Egy mondatát érdemes szó szerint felidéznünk: "Nézetem szerint, először a televény földet kellene lehordani, s ha így a sártapasz-rétegre érnénk, az elpusztult épületek fekvése, formája, és helyiségei föltáruInának előttünk." Ezzel a felismeréssel majd száz évvel megelőzte korát: a réteges telepeknek ilyen szisztémában történő feltárására csak századunk ötvenes éveiben került sor. /Bár Márton Lajos már a tizes években kísérletezett - sikeresen - ezzel a módszerrel Tószegen, erről a próbálkozásról a régészet mintha megfeledkezett volna jó ötven évig.../ Nyáry maga írja, hogy ki is próbálta volna elméletét, de az idő rövidsége és a telep erősen bolygatott volta ebben meggátolta. Nyáry Jenő munkásságának méltó csúcsa volt, amikor az 1876-os Nemzetközi Régészeti és Embertani Kongresszuson bemutatta nógrádi gyűjteményét, mellyel nagy elismerést vívott ki magának a nemzetközi szakember-gárda előtt. Ekkor már gyűjteményében voltak a P il iny-sirmányi honfoglaló temető és a lapujtői bronzkori telep és temető leletei is. Megkezdett munkájának folytatója fia, Albert volt. A sokrétű érdeklődésű fiú /történész-régész és festőművész, képeiből a Nemzeti Szalon is rendezett kiállítási/ még apja életében, 1902 ben és 1909 ben végzett ásatást a pilinyi Várhegyen.
