Horváth István szerk.: Múzeumi Mozaik 1985/1. szám (Salgótarján)

A Rákóczi szabadságharcra emlékezvén

Pár év múltán 1715 szeptember 25-én újabb tragikus esemény történt, amely kapcsolódik a szabadságharchoz s kötődik Nógrádhoz is. Ekkor ütötte le a bakó Korponayné Géczy Julianna fejét a győri vár piacán, ő volt a Lőcsei fehér asszony, ahogyan ma ismerjük. A történet meglehetősen bonyolult, számos részlete még ma is homályos, pedig feldolgozása tovább vinne bennünket egy eléggé nem kutatott kérdésben: a Rákóczi szabadságharc után miként és hogyan rendeződtek a belső politikai viszonyok. Korponay Julianna is belekeveredett a bujdosók és az itthon tartózkodó egykori kurucok szövevényes terveibe s ügyetlensége, félelme, bizonytalansága, elkövetett árulása miatt került végül a hóhér kezére. S arról is meg kell emlékeznünk, hogy 250 éve, 1735 április 8-án halt meg Rodostóban a nagy fejedelem. Alakja a magyar történelem sokat vizsgált, sokat értelmezett s egyértelműen a legnagyobbak közé sorolt személyiségévé nőtt. Nógrádnak minden nemzeti érdemén felül külön is kedves II. Rákóczi Ferenc. Mindig is úgy tekintett Nógrádra, mint ahonnan ügyének egyik legjobban képzett és leghűségesebb rétegét számíthatta. /Nem véletlenül rendelte Szécsénybe az országgyűlést!/ Gondoljunk csak néhány névre: Ráday Pál, Rákóczi titkára, megannyi híres kiáltvány megfogalmazója, Gyürky Ádám ezredes, Gyürky Pál tábornok, Sréter János tüzérségi felügyelő, Kajáli Pál, Tolvay Ferenc, és még sokan mások akik közül több tucatnyian követték fejedelmüket a számkivetésbe is. Ez a hűség, a hazának ez az önzetlen, áldozatvállaló szeretete és szolgálata a legnagyobb tanulság ami példamutató erővel hathat a mai nemzedékre is.