Horváth István szerk.: Múzeumi Mozaik 1985/1. szám (Salgótarján)

400 éven át Oskolamester ház volt

400 éven át oskolamester ház volt A megyei múzeumi szervezet Legújabb kiálLítóheLye: az 1984-évi Múzeumi Hónap megnyifásakor, átadott pásztói gótikus ház. Az 1978-ban feltárt - korábban kis hfján lebontásra itélt - rom tipi­kus példája annak, hogy jelentéktelennek Látszó épület is rejthet Lénye­ges tudományos - és kultúrtörténeti értékeket. Az Országos Műemléki Felügyelőség régésze dr. Valter Ilona bukkant rá az épület kamrájában azokra a Letapasztott gabonatároló vermekre, melyek a középkori háztartás teljes kelléktárát rejtették. Cseréptálakat, faze­kakat, vizeskorsókat, bokályokat és egy réz mosdótálat talált teljesen ép állapotban, valamint fúrókból, vésőkből, szekercékbőL álló vaseszközkész­letet is. Miért kerültek ezek egy verembe? Kérdésünkre az első tapasztott padlószint feletti égésréteg adja meg a választ. Az 1407-ben városi rangra emelkedett Pásztó első virágkorának a török hódoltság vetett véget. 1551-ben menekülő császári seregek gyújtot­ták fel a várost. A lakosság egy része már korábban útra kelhetett. Amit pedig nem vihettek magukkal azt elrejtették. Ezt tette az oskolamester is. A ház későbbi Lakói már mit sem tudtak a letapasztott vermekről, igy ezek fölött tovább szaporodott a padlószintek száma. Az épület még századunk 40-es éveiben is /!/ tanítói ill. kántori lakásként szolgált. Ezután állapota már rohamosan romlott, igy H.Vladár Agnes a hely­reállítást tervező építész és az egri kivitelezők három romos falból vará­zsolták újjá. Mind az épület mind pedig a középkori belső terek rekonstruk­ciója egykori- kódexek, metszetek alapján történt. Az épületbe belépve először a konyhába jutunk, melynek legfőbb érdekes­sége a korabeli félig nyílt, kürtös tüzelőberendezés. A szoba sarkában lát­hatjuk a helyreállított szeneskályhát. Ebben a helyiségben folyt a tanítás is. A tanulók - akiknek száma egyszerre alig haladta, meg a hetet•- a kály­ha körül háromlábú székeken ülve hallgatták mesterüket. írni, olvasni, szá­molni tanultak tőle, egyházi énekeket énekeltek. Minden bizonnyal közreműködtek a templomi szertartásokban is. A szoba berendezéséhez tartozik még a vastag deszkából ácsolt asztal, ló­cák és egy díszes szék. Mellettük a gyapjútakaróval ellátott ágy. Ezek u­gyancsak korabeli bútorok alapján készített másolatok.

Next

/
Thumbnails
Contents