Horváth István szerk.: Múzeumi Mozaik 1981/6. szám (Salgótarján)
A Nógrádi Sándor Múzeum történeti-tárgyi gyűjteménye
hiszen a gyűjteményekről szóló jelentések, beszámolók nem tarthatnak számot széles érdeklődésre. A "kulisszák mögé" való betekintés mégis szükséges, mert muzeumunk belső - és nem éppen leglátványosabb - életét állitja reflektorfénybe. 1981. január 22-én a múzeum történeti-tárgyi gyűjteményét átszállítottuk a szécsényi Kubinyi Ferenc Muzeum/ideiglenes/raktárából végleges helyére. A szállítás, költözés ténylegesen csak néhány napot vett igénybe, de a pakolással, elhelyezéssel kapcsolatos munkálatok azóta sem fejeződtek be; folyamatosan dolgozunk a rend kialakításán és nem túlzás, ha ugy fogalmazok: nagyot léptünk előre, a mintegy 7000 rfb-°s tárgyi anyag 90 %-a a polcokra került. Igaz sok még a tenni- és rendezni, sőt mi több rendszereni-való, de a munka első és egyben legnehezebb fázisán tul vagyunk. A raktárral, gyűjteményrendezéssel kapcsolatos feladatokat kb. ez év végén fogjuk befejezni. Az év második felétől azonban a korábbi mennyiségi, technikai jellegű munkálatokat felváltja a minőségi munka, amelyeknek a jól áttekinthető, szabályos raktári rend kialakítása lesz a végeredménye, bár közel sem végpontja ill.