Horváth István szerk.: Múzeumi Mozaik 1981/6. szám (Salgótarján)
A Palóc Múzeum közművelődési tevékenységéről
felváltják a Múzeumi és Műemléki iíónap rendezvényei, melyek a közönségkapcsolatok elmélyítését és kiszélesítését tették lehetővé. Szükségessé vált a tárlatvezetések számának emelése, a kiállítások által keltett élmény elmélyítése érdekében. A hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején kísérletezések folytak az iskolákkal való kapcsolatok kialakítására. Sajnos az iskolák nem minden esetben éltek a múzeum által adott lehetőségekkel. Az intézményünkkel szemben támasztott követelmények megváltoztak, és ahhoz, hogy az uj követelményeknek meg tudjor felelni, elsősorban személyi és tárgyi feltételeit kellett és kell megteremteni. így létesült 1978-ban népművelő állás is, amely az ismeretterjesztés és közönséckapcsolatok uj formáinak kialakítását tette lehetővé. Az eredményesebb közművelődési munkát segítette elő az is, hogy kiállításaink 1976-tól, a "Nógrádi népélet a XVIII.-XIX. sz.-ban" cimü állandó kiállítás megnyitása óta, napi 4 óra helyett 8 órában látogathatók. Ezt