Horváth István szerk.: Múzeumi Mozaik 1979/2. szám (Salgótarján)

MÚZEUMBARÁTI KÖR SZÉCSÉNYBEN 1977. január 3o-án alakult meg a szécsényi Muzeumbaráti Kör. Idestova tehát már három esztendő munkája áll a tagság háta mögött. Ez a három év már elegendő idő bizonyos ta­pasztalatok levonására ós annak megállapítá­sára, hogy a kör életképesnek bizonyult. A megyei múzeumi szervezetben ez volt az első ilyen jellegű közművelődési forma, igy különösen szerencsésnek mondhatjuk magunkat. Sikerült olyan támogató szervezetre talál­nunk, amely alapvetően meghatározza a tag­ság tevékenységét, életét. Kezdettől fogva csatlakoztunk a Magyar Mezőgazdasági Múzeum Baráti Köréhez és annak, mint szécsényi helyi csoportja működünk. A központi elnökség se­gíti, támogatja' munkánkat, szakmai és anyagi hátteret biztosit, ugyanakkor nem korlátozza önálló tevékenységünket. A Mezőgazdasági Mú­zeum segítségével igen komoly szervezeti for­mákat alakítottunk ki: három tagu elnökség irányítja a kör életét, külön számvizsgáló bizottság felügyel anyagi gazdálkodásunkra. A tagok valamennyien belépési nyilatkozat kitöltése után megkapják: a tagsági igazolványt, tagdijat fizetnek és ezért számos joggal ron­de llceznek a kör életében. A Baráti Kör elsődleges célja, hogy segí­tőkész támogatója legyen a megyei muzeumügy­nek. Ennek keretén belül figyelő, leletbeje­lentő tevékenységet folytatnak.

Next

/
Thumbnails
Contents